Idei utolsó interjúnkkal Barcelonába, vagyis Spanyolország katalán fővárosába látogattunk el. Interjúalanyunk egy barcelonai LMBTQ+ sportszervezet tagja, illetve egy LBTQ női sportesemény szervezője. Georgina a Donasportról és Katalóniáról mesélt nekünk.
Mondj egy pár szót magadról, kérlek!
A nevem Georgina Rufo Subietas. Barcelonában, Katalónia fővárosában születtem és jelenleg is itt élek. A Barcelonai Egyetemen dolgozom mint katalán lektor. Imádok olvasni, nyelveket tanulni, szaxofonozni, sportolni, nagyokat sétálni Bacusszal, a kutyámmal és minőségi időt tölteni a családommal és a barátnőmmel (aki gyakorlatilag már családtag). 2016 szeptembere óta a barcelonai Panteres Grogues nevű LMBTQ+ sportszervezet tagja vagyok. Két évig az evező szakosztály koordinátora voltam, majd később az ügyvivői testület tagja lettem. 2017 óta a Donasportban is részt veszek: ez egy nők számára évenként megrendezett sportesemény, amelynek célja a sport népszerűsítése a nők körében, illetve a sport integrálása az LMBTQ+ közösségi életbe.
Mikor lesz 2020-ban az esemény? Milyen sportokat terveztek? A mi közösségünket is érdekelheti.
A Donasport március 6-án fog kezdődni (ekkor lesz a megnyitó), majd május 23-án lesz vége egy hatalmas záróbulival. Kosárlabda, strandröplabda, padel, biliárd, foci és pingpong bajnokságok lesznek, illetve néhány egyéb rendezvény, köztük közös biciklizés, túrázás és jóga is. Minden infó fent lesz majd a honlapunkon.
Nézni fogjuk! Mesélj most kicsit az LMBTQ+ közösség helyzetéről Katalóniában, vagy bővebben Spanyolországban!
Általában véve elég jó a helyzet Katalóniában (és Spanyolország egészében is), különösen, ha más (közeli vagy akár távolabbi) országokkal összehasonlítjuk. 2005-ben legalizálta az azonos neműek házasságát a spanyol kormány. Szintén 2005 óta az örökbefogadás is törvényes lehetőség. A probléma ezzel az, hogy más országok nem teszik lehetővé, hogy az „ő gyerekeiket” fogadjuk örökbe. 2014-ben a katalán kormány is elfogadott egy törvényt, ami megalapította a Direcció General d’Igualtat elnevezésű szervezetet, hogy egyenlőséget és védelmet biztosítson a katalán LMBTQ+ emberek számára. Összességében tehát nagyon jó a helyzet és könnyű magunkat adni.
Ugyanakkor azt is ki kell emelni, hogy teljesen más egy vidéki faluban élni, mint egy olyan nagyvárosban, mint Barcelona. Papíron persze ugyanazok a jogai az LMBTQ+ embereknek, de nincsenek szervezetek, így sokkal védtelenebbek maradnak a vidéki közösségek tagjai. A média gyakran számol be atrocitásokról.
Illetve azt is hozzá kell tennem, hogy leszbikus nőnek lenni szerintem nehezebb, mint meleg férfinak: Spanyolország egy erősen heteronormatív-patriarchális ország, így a nők mindig a háttérbe szorulnak, mindig kisebb a láthatóságuk és az érdekképviseletük.
Sajnos túlságosan ismerősen hangzik. Beszéljünk még kicsit Barcelonáról. Milyen az LMBTQ+, vagy konkrétan a leszbikus* közösségi élet ebben a sokunk által agyondicsért turistavárosban?
Nem véletlenül, hisz nagyon jó a helyzet Barcelonában LMBTQ+ tekintetben. Van kifejezetten „LMBTQ+ kerület” a városközponttól nem messze; vannak LMBTQ+ bárok, éttermek, szaunák, ruhaboltok, cukrászdák, szervezetek. Ebből következően sok azonos nemű párt is látni az utcán, és nemcsak az LMBTQ+ kerületben, hanem az egész városban. Ami viszont a leszbikus* közösségi életet illeti, az már sokkal kevésbé impresszív. Talán csak néhány konkrétan leszbikus* hely van, míg melegbárból rengeteg van. Léteznek leszbikus* csoportok, mint például az In Out Radio, a Bollo&Butter, a Gaviotas, és a többi, de egyáltalán nem mondható, hogy széles körben ismertek. Hasonlóan, vannak leszbikus* partik és események is, de nem túl populárisak. Az éves Pride-on a leszbikusok is felvonulnak, de a meleg férfiak sokasága mellett szinte láthatatlanul.
Tehát, úgy általában nem rossz LMBTQ+ embernek lenni Barcelonában, de nőnek (és így leszbikusnak) lenni nehezebb.
Igen.
Végezetül, van a tarsolyodban egy coming out sztori, amit megosztanál velünk?
Az az igazság, hogy klasszikus értelemben sosem bújtam elő. Mindig úgy viselkedtem, mintha a szexualitásom a legtermészetesebb dolog lenne a világon; ennek megfelelően a családom, a barátaim, az egyetemi társaim, kollégáim is így kezelték.
Ugyanakkor egyszer egy elég meghökkentő élményben volt részem. A sportszervezetben volt egy meleg barátom, akivel már jó ideje együtt eveztünk, mikor egy baráti beszélgetés közben megkérdezte: „de, Georgina, te leszbikus vagy tényleg?” Képzelhetitek az arcomat; csapattagok voltunk egy LMBTQ+ sportszervezetben! Azt válaszoltam: „igen. Miért gondoltad, hogy heteró vagyok?” Erre ő: „hát, mert hosszú a hajad, fülbevalót hordasz… szóval, mert nőies vagy.” Ettől kikészültem. Ez a meleg férfi volt az első (és eddig egyetlen), aki nyíltan ilyen előítéletesen közelített meg (valószínűleg másban is megvannak ezek a sztereotípiák, de talán ők jobban tisztában vannak azzal, mennyire – már bocsánat – buta hozzáállás ez.)
