Bár a leszbikusok* a kezdetek óta részt vettek a queer és feminista aktivizmusban, a leszbikusságot előtérbe helyező csoportok megalakulására egészen a 70-es évekig várni kellett, a mozgalom pedig csak a 90-es években lendült be teljesen a Dyke March-nak (“leszbikus felvonulás”) köszönhetően. A legismertebb csoport, ami kizárólag a leszbikus mozgalmat támogatta, a Lesbian Avengers (Leszbikus Bosszúállók) volt.
A leszbikusok a kezdetektől fogva kiálltak amellett, hogy a nőknek joguk legyen a saját testük felett rendelkezni, így fogamzásgátláshoz és abortuszhoz is, harcoltak a szülők jogaiért és részt vettek az ACT UP mozgaloman, ami a HIV és AIDS terjedésére és kezelésére hívta fel a figyelmet. Sok esetben olyan ügyekért álltak ki, amik közvetlenül őket nem is érintették, de az ügyet fontosnak érezték. Emiatt a leszbikusság és az ezzel kapcsolatos problémák háttérbe szorultak, ezért sokan érezték úgy, hogy egyáltalán nem láthatóak a társadalomban és senki sem áll ki értük.
Ezt megelégelve Ana Maria Simo, aki évek óta aktív volt különböző mozgalmakban, úgy érezte, hogy szükség van egy olyan csapatra, akik csak és kizárólag leszbikusokat érintő ügyekkel foglalkoznak. Ő és Maxine Wolfe ezért közösségi találkozót hívott össze Brooklynban, hogy mozgósítsák az azonos gondolkodású nőket, de ez az esemény katasztrófába fordult. Ahelyett, hogy az általuk fontosnak ítélt, leszbikus-fókuszú témákról beszéltek volna, a megjelentek általánosabb témákról vitatkoztak.
Szerencsére az esemény résztvevői közül végül négyen csatlakoztak a csoporthoz: Anne-Christine d’Adesky, Sarah Schulman, Marie Honan és Anne Maguire. Fontos volt számukra, hogy aktívan foglalkozzanak az őket érintő ügyekkel, ne csak petíciók benyújtásával és csendes tiltakozással adjanak tudomást létezésükről, hanem az embereket közvetlenül megszólítva, arcukat felvállalva és hangjukat hallatva tüntessenek. Idővel egyre többen csatlakoztak hozzájuk.
Az első közös akciójukra 1992-ben került sor, amikor egy általános iskolai gyűlésre mentek el, ahol a diákok melegségről való felvilágosítása volt a fő téma. Az erről összeállított iskolai anyag nem volt túl melegbarát, így a Lesbian Avengers megalkotta a saját „Leszbikus Ábécé”-nek nevezett brosúráját, amiben különböző, melegséggel kapcsolatos definíciókat magyaráztak meg, és arra buzdították a gyerekeket, hogy nyugodtan tegyenek fel nekik kérdéseket a leszbikus életről. Ebből sokan azt szűrték le, hogy toborozni próbálnak leszbikus seregükbe, amit a Lesbian Avengers tagjai annyira szórakoztatónak találtak, hogy végül jelmondatukat is ez ihlette: „Mi vagyunk a Lesbian Avengers és toborzunk.”
A csoport olyan szervezetek ellen is kiállt, mint például a katonaság, ahova nem vettek fel nyíltan meleg és leszbikus tagokat. A toborzóirodákba bűzbombákat dobtak és „A homofóbiád bűzlik” feliratú táblával adtak tudomást véleményükről.
Igazán ismertté egy szomorú tragédia miatt váltak, melynek során homofób támadás áldozata lett egy leszbikus nő és egy meleg férfi, két lakótárs. Mindketten halálra égtek, amikor egy Molotov-koktél felgyújtotta a lakásukat. Ez az esemény az egész LMBT közösséget mélyen megrázta. A Lesbian Avengers egyik tagja cirkuszi előadó volt, aki tudott tűzzsonglőrködni és tüzet nyelni is, és ezt a többieknek is megtanította. A csoport tagjai az áldozatokról való megemlékezésen előadták tűznyelő mutatványukat, hogy megmutassák, a tűz nem emészti fel őket, hanem képesek megszelídíteni és magukévá tenni azt.
A csoport legnagyobb öröksége a Dyke March, amelyet ők rendeztek meg először 1993-ban, Washingtonban és a mai napig világszerte szervezik meg évről évre. Az első eseményen 20 000 nő jelent meg a világ minden tájáról, hogy a Fehér Ház előtt tüntessenek. Sokan annyira inspirálónak találták a menetet, hogy ezek után a saját városukban is megrendezték, sőt voltak olyanok is, akik a Lesbian Avengers helyi ágát is megalapították.
