Az utóbbi pár hónapban az Európában élő leszbikusok* élményeire fókuszáltunk, ideje hát elhagynunk kontinensünk és távolabb merészkednünk. Lara Törökországba kalauzol el minket.
Fogadjátok őt szeretettel!
Szia, Lara! Mondanál magadról pár szót?
A nevem Lara Özlen, Isztambulból származom. Egy NGO-nál dolgozom, részmunkaidőben pedig videóvágással is foglalkozom. 2015 óta vagyok aktív az isztambuli LMBTQI+ közösségben, ugyanis ekkor bújtam elő biszexuálisként.
Érdekes adalék, hogy a tudományos tevékenységemmel is próbálom erősíteni a közösséget, hisz a szakdolgozatomat a leszbikus éjszakai élet és szocializáció témakörében írtam.
Wow, ez egy nagyon bátor dolognak tűnik, különösen egy olyan országban, aminek nem kifejezetten melegbarát híre van. De mesélj nekünk te arról, hogy milyen is valójában Törökországban LMBTQ+ embernek lenni!
Az általános helyzet valóban elég nyomasztó mind Isztambulban, mind Törökországban. Azóta harcolunk az LMBTQ+ emberek elleni gyűlölet-bűncselekmények jogi megfékezéséért, amióta a 2000-es évek elején elindult az LMBTQ+ mozgalom. Meg kell mondanom, még mindig nem értünk révbe. Amióta az iszlamista párt (AKP) van hatalmon, még rosszabb lett a helyzet, hiszen az ő ideológiájuk szerint az LMBTQ+ identitások “tisztességtelenek”. Következésképpen 2015-ben “nyilvános tisztességtelenségre és morálokra” hivatkozva betiltották a Pride-ot, ami miatt a láthatóságunk jelentősen csökkent. Összességében tehát azt lehet mondani, hogy nagy a nyomás, de nem adjuk fel a küzdelmet.
A leszbikus/biszexuális aspektusra fókuszálva, se az azonos neműek házassága, se az örökbefogadás nem legális. A láthatóság is nehéz ügy, mert figyelemfelkeltő, és ez legtöbbször zaklatáshoz vezet. Személy szerint nekem még nem volt rossz tapasztalatom, mert a város központi részén lakom, ami biztonságos, de ha párban vagy csoportosan jelenünk meg, az nagy valószínűséggel nem sül el jól.
Mesélj egy kicsit Isztambulról! Érdekes város, sokan megfordulunk arra.
Ahogy korábban említettem, kicsit kockázatos dolog az utcán vagy nyilvános helyeken leszbikusként vagy melegként megjelenni Isztambulban. Ez persze nem gátol minden LMBTQ+ embert, hogy önmagát adja és kifejezze érzéseit az (azonos nemű) párja iránt. Az, hogy a munkahelyén hogy viselkedik az ember, a munka típusától függ. Bizonyos helyeken, például NGO-knál vagy a kulturális szférában nem olyan nagy dolog LMBTQ+-nak lenne, de irodai kontextusban súlyosabb következményei lehetnek az előbújásnak: akár kiközösítéshez, akár kirúgáshoz is vezethet.
Pozitív dolog azonban, hogy egyre több LMBTQ+ klub és egyesület van az egyetemeken és a középiskolákban. Még megemlíteném a Listagot is, ami egy családsegítő csoport kifejezetten LMBTQ+ emberek hozzátartozóinak. Vagyis, az elnyomást kompenzálandó, elég sok csoportosulás van Isztambulban, amelyik az LMBTQ+ közösség jogaiért, elfogadásáért és láthatóságáért küzd.
Mondanál pár szót ezekről a helyekről, kiváltképp a leszbikus* vonatkozásúakról?
Létezik néhány olyan hely, ami régebben “leszbikus bár” volt, de az utóbbi években már inkább LMBTQ+ bárokként funkcionálnak, részben politikai, részben gazdasági okokból kifolyólag. Van még pár LMBTQ-barát hely is, mind bár, mind kávézó.
Ezen kívül ott vannak a Pride felvonulás előtti partik júniusban - ezek a legnagyobb események egy török leszbikus* naptárában.
Végezetül, zárjunk egy vicces vagy inspiráló coming-out sztorival!
Igazából az a vicces, hogy nincs vicces sztorim. Vagyis talán egy: amikor előbújtam az anyukámnak, ő is előbújt nekem. Úgyhogy, mondhatjuk, mindketten megtörtük a heteronormativitás varázslatát.
