Idei első interjúnk ott folytatja, ahol 2019-ben abbahagytuk: megint egy inspiráló, leszbikus sportolónővel beszélgettünk. Reg aranyéremmel tért haza Írországba a tavalyi, Rómában megrendezett EuroGames-ről.
Szia, Reg! Egy pár mondatban, kérlek, mutasd be magad a qLit közönségének!
Sziasztok! Regina Curtis vagyok Írországból. Jelenleg Corkban élek, ami az ország déli részén található. A munkám során rászoruló gyerekekkel dolgozom, vagyis olyanokkal, akik valamilyen oknál fogva nem élhetnek otthon a családjukkal. Ezzel párhuzamosan nemrég visszatért az iskolapadba: diplomát szeretnék Tanácsadás és Pszichoterápia szakból. Amikor nem dolgozom vagy tanulok, szeretek krimit olvasni, a családommal lenni, és persze a barátnőmmel.
Egy személyes tragédia miatt nemrég visszatértem az LMBTQ+ közösségi életbe és csatlakoztam az Ír Nemzeti Csapat bizottságába. A 2018-as, Párizsban megrendezett Nemzetközi Gay Games-en 101 fős csapattal képviseltük az országot és több, mint 40 érmet szereztünk. Hatalmas megtiszteltetés volt ebben a folyamatban benne lenni és nyíltan támogatni a hazámat. 2019-ben Írország csapata a római EuroGames-en is részt vett – személyes dicsőség, hogy tollaslabdában aranyérmet szereztem a csapattársammal (aki egyébként a barátnőm). Még mindig teljesen odavagyok.
Wow, gratulálok! Ez tényleg nagy dolog! Most beszéljünk kicsit Írországról és az LMBTQ+ helyzetről. Milyen egy LMBTQ+ embernek Írországban?
Ahogy bármelyik országban, Írországban is van még min dolgozni, hogy az LMBTQ+ közösség teljesen egyenlő része legyen a társadalomnak. Nekem, mint leszbikus nőnek 30 évig kellett harcolnom, hogy egyenlőnek érezhessem magam Írországban: most már nyíltan vállalom magam otthon és máshol is, és azt kell mondanom, nem ér diszkrimináció ezért. Írországban jó LMBTQ+ embernek lenni. 2015-ben volt egy népszavazás a házassági egyenlőségről, amit nagy többséggel megszavaztunk. Azóta az azonos nemű szülők jogai kapcsán is előrelépések születtek: 2017 óta közösen is örökbe fogadhatnak a(z azonos nemű) szülők.
Ez nagyon biztatóan hangzik! És milyen az élet Corkban?
Cork város és megye mindig is az előfutár volt abban, hogy befogadja közösségébe az LMBTQ+ embereket. A helyi önkormányzatnak van még egy „befogadási tervezete” is konkrétan. Nem meglepő tehát, hogy sok szivárvány-család él Corkban és környékén. A legtöbb cég is nagyon támogató LMBTQ+ dolgozói felé: a Pride hónapban illetve az augusztusi corki Pride héten különösen.
Mi a helyzet konkrétan a leszbikusokkal*?
Corknak van egy közösségi központja specifikusan leszbikus* nőknek: ez a LinC. Az 1990-es évek végén alapult meg (akkor még más néven), és azóta is működik, mert az emberek, akik üzemelik, fontosnak tartják, hogy legyen egy biztonságos tér a leszbikus* nők számára. Emellett, a belvárosban van egy csomó olyan mainstream bár, ahol havonta pár este leszbikus* csoportok találkoznak. Ahogy korábban említettem, tagja vagyok a corki leszbikus* tollaslabda klubnak, ami a legrégebb óta működő LMBTQ+ sportszervezet Írországban – 2006-ban alapították. Azóta több, egyéb csoport is létrejött, például futás, túrázás, boksz, illetve drámajáték és kórus.
Az interjú utolsó kérdéséhez értünk. Habár manapság már valószínűleg nem egy központi téma számodra a coming out, valahogy te is elkezdted. Elmesélnéd, hogy boldogultál az előbújással?
Na igen, az előbújás. Írország egy rettentően katolikus ország volt 20 éve, ahol a melegség egyáltalán nem volt elfogadott. A legnagyobb félelmem az volt, hogy a szüleim esetleg elutasítanak és elszakadok a családomtól. Én vagyok az egyetlen lánygyerek - három fiútestvér mellett -, így nagyon nehéz volt rászánnom magam. Végül külön-külön beszéltem a szüleimmel. Elmondtam Apukámnak, hogy ő lesz az egyetlen férfi az életemben, és ő ezt elfogadta. Aztán leültem Anyukámmal is és elmondtam neki mindent. Az elején egy kicsit ideges volt. De nagyon szerencsés vagyok, hogy a szüleim elfogadtak és azóta is feltétlen szeretettel állnak hozzám.
