Az előző négyesfogatba a szenvedély és dráma tematikájú filmek kerültek terítékre, a sort pedig olyan alkotásokkal folytatjuk, amelyek az első úttörői voltak az LMBTQ+ moziknak. Egy szó, mint száz: kevesebb vizuális élmény, tömény szerelem, igazi erotika, drámai önidentitás válság, izgalom.
Az elsőgenerációs minőségi leszbikus filmeket szinte úgy kell összevadászni, mert az internet tudatalattijába zsúfolták őket az ezeket követő hasonszőrű alkotások. Pedig ezek nélkül a klasszikusok nélkül soha nem születtek volna meg a coming outra ösztönző, példát mutató egész estés mozik, amelyek több nőnek adták vissza identitásukat, mint azt a rendezők valaha is remélni merték.
A szerelem sivataga (Desert Hearts, 1985)
Igen, 1985! A green boxban készült filmeken szocializálódott szemeknek kifejezetten szokatlan vizuális élményt nyújt a technika aranykorát megelőző évtizedekben készült mozi, ami nem mellesleg korszakalkotónak számít a mai napig. Már csak az ágyjelenet miatt is.
Kis túlzással élve talán az az első olyan film, ami releváns módon reflektál a „másság” felismerésének folyamatára, az önidentitás és az ember önmagához fűződő viszonyának átértékelődésére, és arra, hogy igenis létezik élhető kapcsolat két nő között is. Az 50-es évek Amerikájában játszódó film a korszak összes tabuját a világ szeme elé tárta, elindítva ezzel a leszbikus tematikájú filmek lavináját.
87 perc tenyérizzasztó dráma vár, ha a látványvilágot egy kis időre feláldozod a mélytartami plot oltárán.
Méz és csokoládé (Better Than Chocolate, 1999)
Egy évtizeddel később szintén mérföldkőhöz érkezett a leszbikus tematikájú filmkészítés, méghozzá a Better Than Chocolate-tal. Na nem azért, mert ez lenne a valaha volt legjobb alkotás, hanem azért, mert ez vitte vászonra legőszintébben azt, amit valószínűleg legtöbben már átéltek egyszer: a leszbikus kapcsolat rejtegetését, és az azzal járó izgalommal fűszerezett nyomasztó érzést.
A film mostanra kategóriájában nyilván már nem tud újat mutatni, viszont akkoriban ezrek szenvedéséről rántotta le a leplet. A sztori tipikus, a fiús megjelenésű Kim és a családja előtt „másságát” nem vállaló Maggie között szerelem szövődik. Közös életük azonban hamar árnyékba borul, mikor Maggie anyja és testvére muszájból beköltözik hozzájuk, arra kényszerítve a lányt, hogy válasszon: hazugságban éli le életét vagy felvállalja azt, ki is ő valójában. Remek történet ez a szerelemről, az elfogadásról, a veszteségről és az örömről.
A fiúk nem sírnak (Boys Don't Cry, 1999)
De te garantáltan fogsz. Ha már az előző négyesben is volt egy, akkor ez az a bizonyos ’must see’ alkotás, amit nemtől és szexuális orientációtól függetlenül látni kell. A fiúk nem sírnak egy kicsit kilóg a sorból, mert klasszikus értelembe véve nem leszbikus tematikát dolgoz fel, de egy olyan világot tár a néző elé, amelybe kevesen kapnak bepillantást.
A valós történeten alapuló film a mai napig sokakból ellenszenvet kiváltó transzgender szubkultúrát mutatja be kendőzetlenül, annak minden árnyoldalával, szorongásával, öngyűlöletével és harcával.
Brandon Teena szívfacsaró története egy beilleszkedni képtelen ember utazása a személyiség, az ön- és mások általi elfogadás, a biológiai nem, a társadalmi osztály, az erőszak és a sors döcögős útján egy korlátolt világában. Elgondolkodtató és igazán mély alkotás.
Minimum százas papírzsepi, és még véletlenül se randis filmnek válaszd!
Loving Annabelle (2006)
Fantasztikus történet a szerelemről, a mindent elsöprő vágyakozásról, és arról hogy egy nő lelkében néha nagyobb harc dúl, mint a II. Világháborúban, ha a szerelem a vallás és a társadalmi elvárások kereszttüzében áll.
A szereplőgárda remekelt a vásznon: minden filmkockából árad a vágy és a kitörni vágyó érzések lüktetése. A film renoméját csak az rontja, hogy a fogatókönyv alapsztoriját már sokszor láttuk, noha nem ilyen perspektívából megközelítve.
Könnyed esti film, drámával és néhány masszív sztereotípiával megfűszereve. Jó szórakozást!
