ÉletmódqLit

Öt percben a rapidrandiról

Egy teltházas program két estén keresztül. Csupa egymásnak új ember, flörtök, haverkodás, 80 szuper csaj. A qLit.hu élete első két rapidrandját tartotta a Jelen bisztróban.

Lányok minden korosztályból, az ország minden tájáról, különböző érdeklődésekkel, tervekkel és vágyakkal érkeztek a randinkra. A szabály egyszerű volt, 5 perc az asztal túlvégén ülővel, az idő lejárta után pedig újabb öt perc egy másik asztalnál ülővel.

Fél hét körül kezdtek szivárogni az első jelentkezők. Volt, aki tökéletes magabiztossággal, félreérthetetlen parfümáradatban állt a regisztrációs pulthoz, volt, aki pimasz hetykeséggel, és volt aki elbűvölő zavartsággal, szinte nevét feledve került asztalkánkhoz. Sorban állás után gyors papírozás, a névkártyák felkerültek a mellkasokra. Egy kis csúszással (pénteken nem is olyan kicsivel!), azt est háziasszonya, Ágota hangulatoldó szavai után kezdetét vette a villámrandi est.

Nagyon jó volt sok nyitott, kedves emberrel beszélni. Külön élvezet volt ilyen profi szervezésű rendezvényen részt venni és végighallgatni Ágota aranyköpéseit.

Azonnal jókedvű hangzavar lepte el a termet, a résztvevők egy része másfélszer gyorsabban beszélt az átlagosnál, hiszen öt perc az öt perc, férjen bele minden, sőt még annál egy kicsit több is!

Gong híján hangos visszaszámlálás jegyezte az idő lejártát. Az első kör után kicsit mindenki megkönnyebbült, nem is olyan nehéz ez a randi dolog, szinte látható volt, ahogyan leestek az első izgulás terhei a vállakról.

Nagyon jó tapasztalatokat szereztem. Azt hiszem, a nagy többség nyitottan és közvetlenül állt a randi partneréhez.

Teltek a körök, majd félidőben frissítő szünetet tartottunk. Ajándék fröccsökkel készültünk, hiszen kémia órán már megtanultuk, hogy alkoholban a gátlás is jól oldódik. A szünet után újult erővel folytatódott a randiáradat, majd az utolsó kör befejeztével begyűjtöttük a névlistákat, hogy ki, kivel szeretne még időt tölteni.

Örültem hogy ilyen sokan eljöttek és tudatosult bennem, nem vagyunk kevesen. Az, hogy őszintén kommunikáltatok hatásos és megnyugtató volt. Jól éreztem magam összességében.

Az est két óra alatt véget ért, utána szerencsére sokan a Jelenben maradtak, azonnal belekezdve a közös hatodik percükbe, a kevésbé bátrak otthon várták visszajelzésünket.

A neveket másnap párosítottuk: ahol a kedvelés kölcsönös volt, már ment is az e-mail, a továbbiakhoz mi már nem is kellünk!

Szuper volt veletek, aki rátalált élete szerelmére vagy egy új barátra, annak minden jót! Ha pedig még van nálunk keresni valód, gyere el a következőre is, augusztus 10-én találkozunk!

Még sosem voltál? Hezitálsz? A visszajelzések magukért beszélnek! Várunk legközelebb téged is!

Szuperek voltatok!!!!!

(Köszönjük a résztvevőknek a beküldött építő kritikákat és tippeket a jövőre vonatkozóan, igazi kis közösséggé váltunk ezalatt a rövidke idő alatt. Amit csak tudunk, számításba veszünk! Kéréseiteket és kérdéseiteket továbbra is várjuk a rapidrandi@qlit.hu-ra.)

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X