Három évvel a Meseország (2020-ban mi is írtunk róla) után még mindig az LMBTQ-vonal cenzúrázása a legfőbb téma a magyar könyvpiacon. Erre reflektálva akartuk megírni ezt a cikket a könyvekre és a norvég nyelv kontextusára koncentrálva.
“Hei hei!” Ez a kifejezés, amely szó szerint azt jelenti, hogy ”szia”, az egyik kedvencünk a norvég nyelvben. Olyan viccesen hangzik, hogy mindenki szia-sziázik, mintha hiper lelkes lenne, hogy találkoztunk. Annál is inkább szívet melengető ez a köszönési forma, mert, mint megtudtuk néhány norvégóra után, a norvégok tartózkodnak az üres formuláktól, vagyis ha köszönnek, akkor tényleg üdvözölni akarnak.
A nyelvtanulás gyakorlatilag a kultúra felfedezése. Amellett, hogy a nyelv megnevesíti mindazt, ami fontos az adott nyelv beszélőinek, a nyelvóra remek alkalom arra, hogy megismerje az ember, mely értékek mentén él az adott társadalom, vagyis minek a betartását és tiszteletét várja el az odaérkezőktől.
Pozitívan csalódtunk, amikor számos olyan norvég nyelvkönyv került a kezünkbe, amelyben volt LMBTQ+ tartalom. Általában a nyelvkönyvek nagyon leegyszerűsített és sarkos képet festenek egy országról és az ott releváns témákról. A norvég nyelvkönyvek azonban nem féltek a nehéz témák felvetésétől.
Az egyik cikk, az emberi jogokról szóló fejezetben, például ezt a címet viselte: “Bujkálva élni: Nem mindenki mer a szíve szerint választani párt vagy szeretőt.“ A cikk arról beszél, hogy annak ellenére, hogy Norvégiában egyenlő jogai vannak az LMBTQ+ embereknek, néhányan mégsem tudják felvállalni a szexuális orientációjukat, mert a szülőföldjükön nem legális vagy nem elfogadott a heteroszexuálistól eltérő életforma. Nagyon érdekes beszélgetések indítója lehet ez (mi sajnos nem tapasztaltuk, mert ezt a könyvet speciel a könyvtárból vettük ki még a nyelvtanfolyamunk előtt). Nagyon fontos emlékezetető, hogy nem vagyunk egyedül, hanem egy nagy, globális közösség tagjai vagyunk, amiből erőt meríthetünk.
Egy másik cikk címe ezt írja: “A gyerekeknek olyan szülőkre van szükségük, akik szeretik őket.“ A cikk nemcsak, hogy definiálja a szivárvány-családokat, hanem még személyessé is teszi: a cikk narrátornak, Siv-June-nak két anyukája van. Siv-June azt meséli, hogy jó gyerekkora volt, mert szeretetben és biztonságban nőtt fel, és ez a legfontosabb egy gyereknek. Szerinte a szivárvány-családok normális részei a norvég társadalomnak. Azért tetszett ez a cikk, mert mellőzi a szokásos politikai kommentárt, és csak arra fókuszál, hogy a gyerekeknek mi a legjobb — szeretet és biztonság –, ami nem a szülők nemétől függ.
Mindketten sok évet töltöttünk különböző nyelvek (pl. a norvég, a spanyol, a francia, az olasz, a latin, a portugál, az orosz, a koreai, az angol és a magyar) tanulásával, de ezek a norvég nyelvkönyvek voltak az elsők, ahol LMBTQ+ témákkal találkoztunk. Biztató volt látni, hogy lehetséges, és talán eljön az idő, hogy az ilyen könyvek sorsa nem a fólia, hanem az osztályterem.
