KomolyabbKult

Gondolatok a 24. ARC kiállításról

Idén 24. alkalommal nyílt meg az ARC közérzeti kiállítás, mely október 13-ig tekinthető meg a Bikás parkban. Az ingyenes plakátkiállítás idei témája a „CSALÁD?”. A kiállított művek a család összetettségét, sokszínűségét, nehézségeit jelenítik meg, reflektálva az elmúlt évek kirekesztő, demagóg és végtelenül leegyszerűsítő kormányzati narratívájára.

Az alkotói szabadság jegyében a felkínált témán kívül más ötlettel is lehetett pályázni. Így az ARC-ra kilátogatók az elmúlt év közéleti, politikai történéseit megjelenítő műveket is láthatnak szép számmal, például a kínai akkugyárak és vendégmunkások magyarországi előretöréséről, az orosz kibertámadásról, a NER gazdagságáról, a csádi misszióról, a gyermekvédelmi ügyről vagy éppen a ferihegyi repülőtér megvásárlásáról. Írásomban három plakátot mutatok be részletesebben:.

Befóliázva

Alkotó: Horváth Lina

A közelmúltban a kormány módosította a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletet. Ez – a gyermekvédelminek nevezett intézkedés, – szigorú feltételekhez köti az olyan termék forgalmazását, amelynek kialakítása, külseje vagy csomagolása jól látható módon a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást jeleníti meg, illetve a szexualitást közvetlenül, naturálisan vagy öncélúan ábrázolja. Így aztán két gimnazista lány szerelméről szóló ifjúsági regényt könyvesbolt kirakatában biztosan nem fogsz látni, iskola, óvoda és templom bejáratától számított 200 méteres közúti távolságon belül nem fogsz tudni megvásárolni, mert nem forgalmazható, és a többi, 18 éven aluliaknak szóló terméktől elkülönítve, zárt csomagolásban fogod megtalálni.

Tegyük fel, hogy ez a rendelkezés valóban a gyermekek védelmében született és nem célja a cenzúra, vagy a hátrányos megkülönböztetés – az internet korában nem sok értelme van. Átfogó szexuális nevelésre viszont égető szükség lenne az iskolákban, de a „gyermekvédelmi” törvény gondoskodott arról is, hogy a civil szervezeteket kizárják az oktatási intézményekből, így a diákok nem beszélhetnek a témához értő szakemberekkel.

Borba fulladt gyerekkor

Alkotó: Szin Karolina

Magyarországon az alkoholbetegség komoly népegészségügyi, társadalmi probléma. A becslések szerint jelenleg körülbelül 900.000 alkoholbeteg él az országban, és ez a szám folyamatosan nő. Az alkoholizmus életeket, párkapcsolatokat, családokat tesz tönkre, mégis nagyon erős tabu övezi a mai napig.  A statisztikák szerint a szenvedélybeteg családban felnőtt emberek nagyjából negyede maga is függővé válik, nagy eséllyel alakulnak ki náluk pszichés problémák.

Magyarországon mindezek ellenére nincs nevén nevezve a probléma államilag, nincs átfogó alkoholkezelési stratégia, és a jogalkotó nem tesz lépéseket az alkoholfogyasztás visszaszorítása érdekében. A francia jogalkotói törekvések e téren példaként szolgálhatnának Magyarország számára. Míg itthon honatyáink azzal ajándékoztak meg minket 2021 elején, hogy újra adómentessé tették a házi pálinka főzését 86 literig, addig Franciaországban magas jövedéki adót vetnek ki az alkoholos termékekre. A mozikban és televízióban tilos az alkoholos italok reklámozása, tiltják továbbá a sportesemények nyílt szponzorálását alkoholos italok forgalmazásával foglalkozó társaságoknak.  Magyarországon ezek a rendelkezések is hiányoznak, pedig vélhetően ezek sokkal inkább szolgálnák a gyermekek védelmét hosszútávon.

Örökbefogadás ma Magyarországon

Alkotó: Lexi

2021 márciusában megnehezítették a nem házasságban élők örökbefogadását, hiszen a Polgári Törvénykönyvbe iktatták, hogy gyermeket csak házastársak fogadhatnak örökbe. Kivételesen – törvényben meghatározott, különös méltánylást érdemlő esetben és kormányrendeletben meghatározott eljárás lefolytatásával –, az ott szabályozott egyedül örökbe fogadni szándékozó személy örökbefogadásra való alkalmassága is megállapítható. Tehát hiába élsz tartós élettársi, vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban, a rendszer egyedül örökbe fogadni szándékozónak tekint. A házastársaknak a Tegyesznél kell jelezni örökbefogadási szándékukat, majd az alkalmassági határozatot a gyámhivatal adja ki. Az egyedül örökbe fogadni szándékozók esetén ezzel szemben csak akkor állapíthatja meg a gyámhivatal az egyedül örökbe fogadni szándékozó személy örökbefogadásra való alkalmasságát, ha ahhoz a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter hozzájárult.

A Háttér Társaság 2022-es jelentése szerint a gyakorlatban miniszteri szintig nem is jut el az azonos nemű párok kérelme, már a gyámhatóság alkalmatlannak nyilvánítja az örökbe fogadni szándékozót. Az elutasító határozatot bírósági úton ugyan meg lehet támadni, azonban jogerős bírósági döntés évek múlva születik. A jelentésben az olvasható, hogy több alkalommal a következő indokkal nyilvánított alkalmatlannak valakit a gyámhatóság: az örökbefogadásra való alkalmasságának megállapítása „mind az Alaptörvénnyel, mind a keresztény kultúrán alapuló értékrend szerinti nevelés elvével összeegyeztethetetlen”.

Végtelenül elszomorító ezeket a sorokat olvasni tudva azt, hogy szakemberek szerint a legtöbb esetben az egyedüli örökbefogadók vállalnák az idősebb, a súlyos/tartós betegséggel küzdő, a fogyatékossággal élő, traumatizált, illetve sok esetben roma származású gyermekek örökbefogadását is, hiszen pontosan tudják, hogy akkor válhatnak szülővé, ha a gyermeket az országban egyetlen házaspár sem akarja örökbe fogadni. 

Sajnos évről évre egyre elszomorítóbb kimenni az ARC-ra, de remélem, nem lesz mindig így, addig meg:

Hol szeretet, ott szükség nincsen

Alkotó: Kemecsei Virág

Források:

https://atlatszo.hu/oktatas/2022/07/28/hianyzo-tudas-nem-letezo-nyilvantartas-szexualis-felvilagositas-a-gyermekvedelmi-torveny-arnyekaban/

https://jog.tk.hun-ren.hu/blog/2019/01/a-hazai-jogalkotas-esete-az-alkoholizmussal

https://orokbe.hu/2023/01/18/orokbefogadas-egyedul-2023-ban/

https://hatter.hu/kiadvanyaink/orokbefogadas-jelentes-2022

https://arcmagazin.hu/kozonsegszavazas?fbclid=IwY2xjawFpFaFleHRuA2FlbQIxMAABHaf9QcZGGMFJ8kzXDKGJlJXGB4qzSeZ-3dNhGWGyYoOAZXo4R9_pGeDA8w_aem_a485QW6rvqu4Nf54B3xj1A

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X