Born this way sorozatunk újabb darabja Kingától. Ha van kedved, olvasd el a többiek történetét is, a sorozat leírásáért pedig kattints IDE!
A projekt a BornThisWay blogot alapul véve született, az LMBTQ+ szolidaritás jegyében.
Kinga (5), (1995)
A képen 5 éves vagyok, és az újszülött kishúgom ágyát támasztom. Amikor nagyobb lett, és már tudtunk együtt játszani, imádtuk a giccses, pörgős szoknyákat. Egyet mindig a derekunkra, egyet pedig a fejünkre húztunk, mintha hosszú hajunk lenne, és egész nap abban parádéztunk. Igazán „csajos” lány voltam, aki ugyan úgy viselkedett, mint bármelyik korabeli kislány, így senkinek nem szúrt szemet „másságom”, még nekem sem.
Pedig gyerekkoromra visszagondolva teljesen egyértelmű volt, hogy ugyan úgy tetszettek a lányok, mint a fiúk. Főleg kisiskolásként élveztem nagyon barátnőim társaságát, és vettem rá őket meglepően arcpirító játékokra.
Tizenegy vagy tizenkét éves lehettem, amikor a legjobb barátnőm barátságát elvesztettem, és az erre való hisztérikus, kétségbeesett reakciómra visszaemlékezve nem kizárt, hogy ez volt életem első, maradandó sebeket okozó szerelmi csalódása.
Később sem történt meg a “nagy ráébredés”, természetes volt számomra, hogy engem épp ugyanúgy izgalomba hoz egy férfi, mint egy nő. Pontosabban fogalmazva, nem érdekel valakinek a biológiai neme, ha a személye vonzó a számomra. Művészeti suliba kerültem, ahol szerintem mindenki nyitottabb és elfogadóbb, és bár nem definiáltam magam nyíltan biszexuálisként, önmagam zökkenőmentes elfogadása szempontjából fontos volt ez a légkör.
Hosszú éveken keresztül éltem férfiakkal, a legutóbbi párkapcsolatomban pedig meg voltam győződve arról, hogy vele fogom leélni az életem. Olyan mélyen hittem ebben, hogy a hit azután is bőven kitartott, hogy szakított velem. Ilyen mélyen pedig csak úgy tudhattam elmerülni a kapcsolatban, ha a vonzalmam, a gondolataim és a vágyaim a nőkkel kapcsolatban bezártam egy kis szekrénybe, hiába volt az olyan természetes a számomra. Szépen éltem a kis heteró életemet, anélkül hogy tudtam volna, akkor is definiálhatom magam biszexuálisnak, ha nincs tapasztalatom nővel, hogy akkor is az LMBTQ+ közösség tagja vagyok, ha férfival élek. Pedig ha tudtam volna!
Nem tudomásul venni valamit ami te vagy, az annyi, mint nem önazonosnak lenni. Tele voltam feszültséggel, mert egyszerűen nem volt helyén az énképem, az önismeretem nem volt teljes.
A szakítás után, amikor elkezdtem felépíteni újra önmagam, már szükségem volt coming outra, így 28 évesen, a családom előtt, a barátaim előtt, a hozzám közel álló kollégák előtt és igazából az egész világ előtt. Elsősorban azért, mert így vagyok önazonos, így vagyok helyén a világban. Valamint megismertem Nórit, és nagyjából egy hét kellett ahhoz, hogy tudjam, meg akarom fogni a kezét, és csókkal akarok elbúcsúzni tőle. Tudtam, hogy amikor a hétvégi programról beszélgetünk a kollégákkal kávézás közben, nem fogok hazudni. Nem vagyok hajlandó máshogyan viselkedni, csak mert a párom nő. Valamint, ha én nem azt kommunikálom kifelé, hogy ez természetes, akkor mástól sem várhatom el, hogy megfelelően reagáljon rá.
Most ugyan nem egyszerű, mert édesanyám várja, hogy “észhez térjek”, édesapám inkább nem beszél róla, a barátaimnak pedig furcsa (persze mindenki szeret, de még messze vagyunk az elfogadható állapottól)... mégis most összeszedettebbnek érzem magam, mint valaha.
Még egy gondolat Nektek, akik hasonló helyzetben vagytok, mint én, vagyis most fedezitek fel (újra) önmagatokat.
Amellett hogy a család, a barátok és a környezet elfogadása, pozitív visszacsatolása és szeretete nélkülözhetetlen, elsősorban önmagunkat kell elfogadnunk. Őszintének kell lennünk, de az önazonosság, az önkép újragondolása nem egyszerű folyamat. Nem szabad siettetni vagy erőltetni semmit, szabad bizonytalannak lenni, szabad kísérletezni (más emberek megbántása nélkül!) és kíváncsinak lenni. Nem szükséges felcímkézni önmagunkat azonnal leszbikusnak, melegnek vagy biszexuálisnak. Nem kell megfelelni senkinek és semmilyen elvárásnak, van hogy még a saját elvárásainknak sem. Minden a maga tempójában le fog tisztulni, egyértelművé fog válni. A legfontosabb, hogy merni kell szeretni.
