Inkább nagyobb, mint kisebb mértékben hazánkban is egyre elfogadottabbá válnak az LMBTQ+ emberek, viszont ettől függetlenül a biszexuálisoké marad továbbra is talán a legláthatatlanabb csoport – egyrészt mert sokan közülük hajlamosabbak a szekrényben maradásra, másrészt mert sokukat megtéveszt erotikus vágyaik alkalmankénti kizárólagossága (erről lentebb bővebben), harmadszorra pedig mert maga az LM(B)TQ+ közösség sem tud mit kezdeni az identitásukkal.
A biszexek árulók, mert valójában leszbikusok, csak éppen nem mernek coming outolni kényelemből
– hangzik el oly gyakran ez a kritika.
Árulók, mert mi van, ha nem vállalják fel „valós”, leszbikus önmagukat? Árulók, hisz miért kezdene bárki bármilyen kapcsolatot biszexekkel, ha megvan az esélye, hogy a következő pillanatban a partner a másik tábor mellett dönt? A heterók és a közösség nagyrésze is kvázi megbízhatatlan ufóként tekint rájuk; például kétségeik támadnak afelől, mennyire lehet valaki monogám, ha bi.
A „látens leszbi” és a „látens heteró”
A biszexuális coming out sem egyszerűbb, mint a többi LMTQ+ emberé. A biszexeknek például gyakran nemcsak a hetrók, hanem a közösség előtt is elő kell bújniuk – simán megeshet, hogy pont a körükben kell több konfliktussal szembenézniük.
Nem egy olyan esetről hallani, amikor egy biszex lány esetében a heteró barátai azt mondják rá: „látens leszbi, csak nem tudja magát hová tenni”. Ezzel szemben a melegközösség azt vágja a fejéhez, hogy 1) „csak kíváncsi heteró”, vagyis nem igazi leszbi, illetve ismétlődik a történet: ők is 2) „látens leszbiznek”, hiszen „majd úgyis rájön, mit akar valójában”.
Milyen a biszexuális vonzalom?
A válasz talán bonyolultnak tűnik. Számtalan biszex ember – legyen férfi, nő vagy egyéb nemű – egyaránt megtapasztalhatja, hogy
- bizonyos helyzetekben,
- bizonyos személyek iránt,
- meghatározott hangulatban és
- életszakaszokban érez vonzalmat a saját vagy éppen az ellenkező nem iránt.
Ezek az élmények extrán egyénfüggők.
Beszámolók alapján vannak olyanok, akiknél csak meghatározott hormonállapotkor jön elő a leszbikus eroticizmus a holdciklusuktól függően. Mások viszont totál random állnak a dologhoz, nem tudják semmilyen konkrétumhoz kötni, amíg olyanok is akadnak szép számmal, akik elsősorban homoszexuális vágyakkal bírnak, és csak elvétve éreznek vágyat férfi iránt, például amikor amúgy is kívánós a testük.
Nem véletlen, hogy vannak olyan biszexek, akiknek igazán későn sikerül magukban felfedezni az orientációjukat. Nem egy bi arról szokott mesélni, hogy amikor vágyat éreznek a saját vagy épp az ellenkező nem iránt, többnyire kizárólagos vonzódást tapasztalnak. Úgy élik meg a dolgot, mintha csak éppen az aktuális lenne az „ő asztaluk”. És mivel aztán mégis gyorsan elmúlik, „hibaszázalékként” élik meg, de lehet, hogy akár évtizedekig is eltart. Ezért vagy felvállalják magukat, vagy nem, ami szintén bonyolult kérdéseket vesz fel a szekrényből kijövetel dilemmáján túl.
Homo- vagy heteroszexualitás mint kultúra
Ha körbekérdezősködnétek egy meleg vagy leszbikus bulin, minden bizonnyal kevesebb nyíltan biszex emberrel futnátok össze. Mindez annak ellenére történik, hogy számtalan magát melegnek vagy leszbikusnak tituláló ember saját bevallása szerint biológiailag biszex, bár ellenkező neművel is élt már együtt vagy tudna kapcsolatot létesíteni. Ők átmenetileg vagy tartósan meleg/leszbikus életmódot folytatnak, vagyis kulturálisan nem biszexuálisok. Ugyanez vonatkozik az alapvetően heteróként azonosulókra is, akiknek nemcsak volt már homoszexuális kapcsolatuk, hanem még élvezték is, netalán ezen felbuzdulva kerestek is több tapasztalatot.
A számok vonzásában
Mindezek jól mutatják, hogy a biszexuálisok sokszor láthatatlanok, olykor még maguk számára is. Annak ellenére van ez így, hogy bizonyos tudományos elméletek azt mondják, igazából a társadalom legalább fele biszexuális, és ez alapján csak relatíve kevés monoszexuális, azaz kizárólag egy nem iránt szexuálisan vonzódó ember létezik – legyen hetero- vagy homoszexuális.
Egy 2015-ös, átfogó nagy-britanniai kutatás megmutatta, hogy az ottani összlakosság 23%-a nem heteróként tekint magára. Ez nem tűnik olyan drasztikusnak, ám az igazán érdekes a genderforradalmon átesett 18-24 éves korosztály: 49%-uk, azaz minden második fiatal LMBT-ként határozta meg magát. Sőt mi több, ahelyett hogy nagyrészük leszbikusként vagy melegként élne, 44%-uk bi (vagy egyéb) identitással rendelkezik! Így mindössze 5%-uk monoszexuális. Azonban minél idősebb korcsoportot nézünk, ez a szám egyre csökken: a 25-39 évesek 29%-a, a középkorúaknak csupán 16%-a, míg a 60 felettieknek 7%-a vallja magát biszexnek.
Akármilyen bonyolult is, kijelenthető: Minél jobban fejlődik az LMBT+ közösség társadalmi elfogadása, annál több biszex coming outol. Minél többen bújnak elő, annál nagyobb eséllyel kaphatunk valós(abb), számszerű képet az emberi szexualitás mibenlétéről. És minél több biszex vállalja fel magát, annál több téves koncepciót lehet lerombolni velük kapcsolatban.
