Túl jó, mert szabad. Az Európai Bizottság Erasmus+ programja keretében egyéves európai önkéntes szolgálatot töltöttem a Sonntags-Club Női* részlegének gyakornokaként. Sokat tanultam ez alatt az idő alatt arról, milyen az élet egy német LMBTQ+ szervezetnél, és hogy milyen Berlinben élni és dolgozni.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy a cikk arról szól, hogy nyugaton minden jobb, vagy arról, hogy az a boldog, akinek a munkája a hobbija, leszögezem, hogy ez az írás egy szubjektív beszámoló. Leginkább a Sonntags-Clubról szól, ami egy több mint 40 éves múltra visszatekintő LMBTQ+ szervezet Berlinben, és ami a legtöbbet adta nekem, amit az önkéntes munka során eddig elérhettem.
Mi is a Sonntags-Club?
Egyedülálló hely Berlinben, és nemcsak évtizedes múltja miatt, hanem mert egy helyen található meg benne sok minden, amire az LMBTQ+ embereknek igényük lehet. Működik itt egy kávézó, ami minden nap 6-kor nyit, emellett teret ad a hely napközben egyéni vagy társas pszichoszociális tanácsadásoknak, a kávézó nyitvatartási idejében pedig önszerveződő csoporttalálkozóknak, amelyek nyitottak, így bárki bármikor csatlakozhat hozzájuk. Hétvégén workshopok, továbbképzések, koncertek és előadások színesítik a programkínálatot, sőt, péntekenként női* estet is tartanak: ilyenkor találkoznak a női csoportok - a szervező csoport, a Handwerkerinnen, vagyis mestermunkát végző nők csoportja és az egészségügyben dolgozó nők csoportja. Ezen a napon a Clubba csak nők léphetnek be, akár a csoporttalálkozókra akár privát találkozókra jönnek. Egyébként heterobarát a hely, és a szomszédban lakók igényeit is figyelembe veszik.
A Sonntags-Clubban fontos a diszkriminációmentesség, a szervezők egymás támogatásán és az LMBTQ+ láthatóságon túl azon dolgoznak, hogy az elfogadás mindenki számára természetes legyen. Talán ezért lehet, hogy a Club létezését a három állandó alkalmazott és több, mint félszáz önkéntes minimális állami támogatás mellett biztosítja.
Egy pici történelem és a név
44 évvel ezelőtt Kelet-Németországban (!) alakult egy társaság Homoszexuális Érdekközösség Berlin néven, aminek létjogosultsága felől nem volt kétsége az alapítóknak: a homoszexuális emancipáció része a sikeres szocializmusnak, csak a felelős személyek ezt még nem tudják. A társaság 1989. november 10-én – a fal leomlása után egy nappal – már Sonntags-Club néven írta hivatalos szabályzatát, és az azóta is közhasznú egyesületként működő információs, tanácsadóközpont és kávézó a berlini LMBTQ+ élet egy különleges színfoltja. A nevet egyébként a ‘80-as évektől használja a Club: vasárnaponként volt a legegyszerűbb üres helyet találni a társaság rendezvényeinek, valamint a név elég semleges ahhoz, hogy jó fedőnév legyen, ami egyszerűbbé tette a terembérlést azokban az időkben is.
Mit adott nekem a Sonntags-Club?
Először is el kell mondanom, hogy a rengeteg program előkészítése folyamatos munkát igényel a szervezőktől, de nem csak a Clubhoz kapcsolódó programok megvalósítása, hanem a nemzetközi és a helyi kapcsolatépítés, a támogató munka és a Clubon kívüli eseményeken való megjelenés is a feladatok közé tartozik. A nonprofit szervezet napi munkájának megismerése, a szervezői és tervezői irodai munkában való részvétel, később a saját antidiszkriminációs projekt vezetése új értelmet adott a szociológus előadói diplomámnak. A feminizmus, gender és LMBTQ+ egyenlőség témák iránti érdeklődésemet akadémiai és civil környezetben egyaránt kiélhettem: hallgattam egyetemi előadókat, beszélgettem szociális munkásokkal és aktivistákkal egyaránt. Részt vettem szervezetek közötti együttműködésben, tréningeken, konferenciákon. Az azonos neműek házasságáról szóló törvényjavaslat elfogadását például a Bundestag Szivárványestjén ünnepeltem, ami hatalmas élmény volt.
Az alkalmi rendezvények mellett egyébként szép és állandó a kínálat a berlini LMBTQ+ szórakozást tekintve. A Schwules Museum* kiállításain és beszélgetésein, pár kocsma FLTI estjén (Frauen Lesben Trans* Inter, vagyis Nők, Leszbikusok, Transz nők/férfiak és Interszexuálisok) való megjelenéstől eltekintve azonban nekem elég volt a Sonntags-Clubban töltött idő. A szexista viccektől és az offenzív heteronormatív kérdésektől mentes munkakörnyzet, a kialakult baráti társaság és a klubban felfedezett teljes biztonság érzete hamar elfeledtette, hogy valaha éltem enélkül a tapasztalat nélkül.
Berlin vs Budapest (nem)
Szándékosan nem hasonlítom össze Berlint Budapesttel, mert ennek csak akkor van értelme, ha komolyan vesszük amit olykor hallani, hogy „Budapest a kis Berlin“ vagy „Budapest olyan, mint Berlin 15 évvel ezelőtt“. Ez ugyanis azt jelentené, hogy rövid időn belül Budapest egy színes, kényelmes, ember- és környezetbarát, gazdag város lesz együttműködő embertársakkal, naprakész programkínálattal, törvénybe foglalt és a gyakorlatban is komolyan vett antidiszkriminációs normákkal és vicces BKV Twitter fiókkal. Jó lenne, ha ezt komolyan lehetne venni, de az is jó lenne, ha addigra már ezt is túlszárnyalnánk.
