Két nő érkezik haza egy randi után az egyikük lakásába. Kedélyesen beszélgetnek és szépen lassan sok mindent megtudunk róluk és az egymáshoz, illetve a körülöttük élőkhöz fűződő viszonyukról. Palkovits Nóra és Boncsér Sára Luca, a Grund Színház színészei havonta egyszer játsszák Hazaviszlek című improvizációs színházi előadásukat a Lumenben, a következő alkalom január 21-én 19.00-kor lesz. A lányokkal beszélgettünk az előadásról, az elfogadásról, az improvizációról, és az is kiderül, hogyan lehet akár személyesen hozzájuk járni imprókurzusra.
Mutassátok be egymást az olvasóknak!
Nóra: Sári egy előadóművész, aki számomra azért kiemelkedő, mert jó abban is, hogy hogyan adja át azt a tudást, ami nála van. Bőkezű képző, nem véletlen, hogy a színpadi improvizáció területén és civileknek a munka területén is tart tréningeket. Magát is képzi, a kedvencem, hogy most zongorázni tanul és nagyon jól megy neki. Jó ízlése van, ami nem véletlen, hiszen eredetileg esztétika szakon végzett.
Sára: Azért lehet nagyon izgalmas Nóri életét élni, mert sokféle területen dolgozik, de ezeket összeköti, mivel nagyon jó lényeglátó és jó összefüggéslátó. Elsősorban pszichológus és ezen belül azt kutatja, hogy az improvizáció hogyan tud terápiás technikaként működni. Folyamatosan tanul, most is egyetemre jár, ami nagyon motiváló. Szereti amit csinál és önazonos azokkal a dolgokkal, amiket kutat. A civil Nóri az, akivel én bármit meg mernék csinálni, nem lenne semmi, amit szégyellek előtte.
Ha három szóban kellene megfogalmazni azt, hogy számotokra mit jelent a Hazaviszlek, mit mondanátok?
Sára: Partnerség, felhőtlenség, koncentráció.
Nóra: Őszinte, könnyed bizalom. De igazából Boncsér Sára Luca. (nevet)
A Hazaviszlek egy improvizációs színházi előadás. Ha valaki olyannak kellene ajánlanotok, aki még soha nem látott imprót, hogyan mutatnátok be?
Nóra: Akkor nem beszélnék neki róla, hogy ez impró.
Sára: Azt hiszem, én sem. Mostanában azt szoktam hangsúlyozni, hogy mindegy, hogy mit lát a közönség, improvizációt vagy sem, mert nézői szempontból nincs jelentősége annak, hogy a színészek hogyan dolgoznak. Ha meg lenne írva a darab szóról-szóra, akkor is ugyanolyan koncentrációval és ugyanolyan technikákkal állnánk egymással szemben.
Közben azért az impróelőadásoknak van egy olyan sajátossága, hogy bizonyos elemek attól lesznek szórakoztatóak (és nem kínosak), hogy nézőként tudom, hogy ez egy improvizált előadás.
Sára: Ebben igazad van, és azt biztosan jó nézni, hogy két színész bajban van a színpadon, ami lehet egy érdekes aspektus, de én nagyon nem szeretném, hogy ettől legyen egy előadás jó. Egy színházi előadás jelen idejű alkotás, akkor is ha van előre megírt szöveg és akkor is, ha nincs.
Nóra: Egyébként most a Grund Színháznak egy olyan előadásáról beszélünk, ami egyedülálló abból a szempontból, hogy van saját témája és formája, amivel előre ígér egy történetet. A legtöbb előadásunknak ezzel szemben az improvizáció a témája, az előadáson keresztül mutatjuk be, hogy az improvizáció hogyan működik. A Hazaviszlekben viszont már egy témán dolgozunk együtt az improvizáció technikájával.
Hogyan jött létre az előadás?
Nóra: Én Pécsen jártam egyetemre, és a Pécsi Pszichológus Napokon évről-évre felléptünk a pécsi imprótársulattal, az Improvokállal. Aztán felköltöztem Pestre, és visszahívtak bennünket még játszani, de ekkor már a Grunddal játszottam. Egy alkalommal a másság volt a téma, így kitaláltuk, hogy nem egy férfi-nő duójátékot viszünk, hanem Sárival játszunk egy két nőről szóló előadást. Aztán ez az előadás nagyon megtetszett az Amnesty Internationalnek, aki felkarolta, és így lett belőle egy állandó előadás.
Azóta már kétszer játszottátok a Budapest Pride keretein belül is, mennyire fontos nektek, hogy az előadással a társadalmi elfogadást is segítsétek?
Sára: Ugyanannyira fontos, mint az életem többi területén, szóval nagyon fontos. Mindazonáltal pont azzal fejezzük ki a legnagyobb elfogadást, hogy ez az előadás valójában nem akar hirdetni vagy szimpatikusan bemutatni romantikus női kapcsolatokat, mert ez a világ legtermészetesebb dolga. Az számomra izgalmasabb kérdés, hogy két nő között hányféle kapcsolat lehet még ezen kívül, milyen szövetek köthetik őket össze, jók, rosszak, akármilyenek. Az persze tök jó, ha valaki a nézőtéren azt éli meg, hogy ez a két ember a színpadon mennyire leteszi a garasát a téma mellett, de én azt hiszem, hogy nem erre vagyok büszke. Ez olyan, mintha elfogadnám azt, hogy hogyan születnek a gyerekek. Abszurd.
Nóra: Számunkra az elfogadás egy axióma. Magától értetődik. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy a társadalom számára ez nem mindig van így, viszont belülről csak ugyanúgy tudunk dolgozni, mint bármely más előadás esetén, nincs különbség. Persze észrevesszük azt, hogy az a természetesség, amivel mi hozzáállunk a témához, nagyon is magával ragadja a közönséget.
Sára: A legutóbbi előadás után odajött hozzám egy ember és azt mondta, hogy mennyire örül, megnyugtatja, feltölti, hogy van egy előadás, ami ezzel a témával foglalkozik. Azt hiszem, hogy ez elsősorban annak a társadalmi jelenségnek szól, hogy az élet többi területén ő nem éli meg azt, hogy az emberek ennyire egyértelműen támogatják a témát. És bár ez nem cél, én nagyon örülök neki, ha megtörténik, hogy valaki nálunk elfogadva érzi magát és a színházon kívül máson is elgondolkodik.
Nóra: Keith Johnstone - akinek a technikáin alapszik a Grund Színház munkája - azt mondja, hogy alapvetően színházi technikákat oktat. Ha valaki másra is tudja használni, arról nem ő tehet. Így vagyunk mi ezzel az előadással is. Alapvetően kapcsolatokról játszunk, a két szereplő pedig két nő, szóval akár lehet leszbikus előadás is. Nem erre készült, de tök jó, ha erre is lehet használni.
Akkor beszéljünk az impróról! Az előző előadás után azt vettem észre, hogy a nézőket leginkább az foglalkoztatja, hogy a Hazaviszleknek “hány százaléka impró”. Valamiféle csodának, bűvésztrükknek tűnik az, amit csináltok és mindenki rá akar jönni, hogyan működik. Szóval mit válaszoltok erre a kérdésre?
Sára: Ez a kérdés mindig felmerül és én mindig azon gondolkodom, milyen újabb és újabb frappáns választ találjak ki rá. Mert nagyon értem a kérdést nézői oldalról.
Nóra: Ne mondd el az igazságot, Sári! (nevetnek)
Sára: Vegyük azt, hogy annak, hogy mi itt most beszélgetünk, hány százaléka improvizáció. Egy csomó része nem az, mert megbeszéltük telefonon, hogy idejövünk, fel kellett öltöznünk, mert a társadalom ezt elvárja tőlünk, rendeltünk kávét, azt ki kell majd fizetni. Tudjuk, hogyan működik egy interjú, kérdések lesznek és arra majd válaszolni kell. Szóval egy csomó minden adott, de az, hogy itt most hogyan érezzük magunkat, hogy mi lesz a következő kérdés, hogyan záródik az egész, mikor, hova nézek, azt soha nem fogjuk tudni kitalálni előre. Valahogy így. Persze az alatt az 50-60 perc alatt, amíg az előadás tart, sokkal extrémebb módon kell jelen lenni, mint a villamoson, de a lényeg ugyanaz.
Azt gyanítom, hogy ez a kérdés általában nem is a technikára, hanem a történetre vonatkozik. “Mit beszéltek meg előre?” Értitek.
Nóra: Az előadás a színpadi improvizáció technikáival épül. Vagyis az improvizáció egy technika, amivel tudunk történetet építeni. Olyan történetet, amit mi sem ismerünk, amikor megérkezünk az előadásba. Viszont a technikák, az például, hogy jeleneteket fogunk játszani, azokat el fogjuk vágni - vagyis befejezzük valahogy -, hogy van egy kerete az előadásnak, hogy van zene, ezt tudjuk gyakorolni, mert tudjuk, hogy fogjuk használni aznap este, amikor az előadás van. Azt viszont nem tudjuk, milyen történetet fogunk játszani. Ettől nagyon izgalmas, ugyanakkor kiszolgáltatott is a helyzet, amiben a színpadon vagyunk. Néha nézem a villamoson az embereket a szatyraikkal előadás előtt és arra gondolok h mennyivel biztonságosabb lenne inkább vacsit főzni ma este otthon. Aztán észreveszem magam hogy egy jelenetben a konyhában vagyok és aprítom a krumplit.
Hogyan próbáltok erre az előadásra?
Nóra: Most például új zenészekkel dolgozunk és velük voltak külön próbáink, Pozsár Máté és Kertész Endre játszanak nekünk. Egyébként improvizációs gyakorlatokkal készülünk rá.
Sára: Akár jeleneteket is játszunk, és utána megbeszéljük, hogy mi történt, de nem a sztorit elemezzük, nem az a lényeg, hanem mondjuk az időzítésről, a zenei támogatásról, a verbalitásról, a fizikalitásról beszélünk.
Nem akadályoz titeket a technikai gondolkodás a flow-ban?
Nóra: Inkább hozzásegít.
Sára: Erre mindig zenei példát szoktam hozni. Ahhoz, hogy egy hangszeren improvizálni tudj, flow-ba kerülj, ahhoz töviről hegyire ismerned kell a hangszert. Ha nem tudod, hogy mondjuk egy zongora hogyan működik, akkor sokkal nehezebben tudom elképzelni, hogy flow állapotba kerülj. Az izmaidban kell hogy legyen a technika, hogy olyat tudj improvizálni, ami mások számára is élvezhető. A színházban persze ez nem annyira kézzelfogható, mint a zenében, hiszen mi magunk vagyunk a hangszer: a testünk, a verbalitásunk, az érzelmeink. Ezt nehéz úgy elmagyarázni, hogy itt ülünk az asztalnál.
Nóra: Az improvizációnak ez a formája inkább állapot, mint lexikális tudás. Azzal dolgozik, hogy ne begyakorolt gondolatok mentén menj, hanem a jelen pillanatban tudj létezni.
Ha valaki kedvet kap a Hazaviszleken kívül a Grund Színház más impróelőadásait is megnézni, akkor milyen lehetőségei vannak?
Sára: Nekem van egy egyszemélyes előadásom, az a címe, hogy Mindent Palkovits Nóráról. (nevet) Viccet félretéve, van egy varietéelőadásunk sok kicsi, nem összefüggő jelenetekkel, ez a Maestro, amiben a színészek vetélkednek egymással a Maestro címért, és a nézők tapssal döntik el, hogy ki lesz az este győztese. Van a Cagematch előadásunk, amelyben nem egyes színészek, hanem csapatok mérkőznek meg a nézők kegyeiért, itt 3-4-5 fős csapatok kapnak 25-25 perc játékidőt, amiben egy többé vagy kevésbé összefüggő történetet mesélnek el. Mindkettőt a Budapest Jazz Clubban játsszuk havonta egyszer.
Nóra: Aztán van a Food Film Fighters, ami egy filmes tematikájú előadás, a Toldi Moziban játsszuk. Andrew Hefler, a Grund Színház vezetője rendezi. Mindig adott egy film, de sem a nézők, sem a színészek nem tudják, hogy melyik filmről van szó. Slammerek érkeznek hozzánk partnernek, akik képben vannak a filmmel kapcsolatban, és slammelnek róla, vagy belőle inspirálódva valamit, Andrew pedig úgy instruálja a színészeket, hogy a filmhez valamiképpen kapcsolódó jeleneteket játsszanak. Az a játék, hogy a sok impulzusból a nézőknek ki kell találniuk, mi lehet a film, amiről szó van. A Sőt! című előadásunk pedig egy kísérletező előadás, ahol kipróbáljuk azokat az előadásformákat, amiket ritkábban játsszunk, ezt a Jurányi Közösségi és Inkubátorházban lehet megnézni.
És ha valaki ahhoz kapott kedvet, hogy maga is kipróbálja az imprót?
Nóra: Van egy nyitott műhelyünk minden szerdán 18.00-kor a Púder Bárban, ahol most is vagyunk, és ma szerda van, amikor beszélgetünk, szóval mindjárt kezdődik is a tréning. Ide akár egy-egy alkalomra is szeretettel várunk bárkit, akit érdekelnek az improvizációs technikák. Emellett van egy 101-es elnevezésű 6+1 alkalmas kezdő kurzusunk, amit Sári tart, ide olyanokat várunk, akik még soha nem foglalkoztak improvizációval.
Sára: És van a szintén 6+1 alkalmas 201-es kurzusunk haladóknak, amit Nóri tart azoknak, akik elvégezték nálunk az 101-es kurzust, szóval már van egy kis imprós alapjuk.
Kinek ajánljátok a kurzusokat?
Nóra: Semmiféle előképzettség nem szükséges hozzá, csak kedv és némi idő, amit erre tud szánni valaki, mert az improvizáció nem csak a színpadi létezéshez segít hozzá, hanem egy csomó olyan képességet fejleszt, amik a mindennapokban is hasznosak, mint például az együttműködés vagy a spontaneitás.
Sára: Én még a kedvet is revideálom, az sem kell hozzá, nagyon tetszene, ha egyszer valaki eljönne, akinek nincs kedve és megnézhetnénk, hogy megjön-e neki.
