A 24 éves Alyson Stoner nevét a Step Up filmekből, a Disney Channeles Zack és Cody életéből vagy a Tucatjával olcsóbb első részéből ismerhetjük. Olyan előadókkal lépett fel táncosként, mint Missy Elliott, Will Smith vagy az Outkast, ezenkívül modellként is dolgozik és énekesnői karrierje is felfelé ível.Nemrég debütált új száma, a “When It’s Right”, ezzel egyszerre egy nyílt levelet is publikált, amiben a dalhoz kapcsolódó történetről ír: az első alkalomról, amikor egy nőbe szeretett bele, és a küzdelemről, amit ez okozott számára vallásos neveltetése miatt. Inspiráló szavakkal mesél arról, hogyan jutott túl a nehézségeken és félelmeken, fogadta el saját magát és vált megértőbbé másokkal szemben is.
"Csináld. Csak mondj valamit. Ne, inkább mégse. Ne bámuld. Öleld meg és menj. Ne, inkább kérd el a számát. Mitől félsz ennyire? Ő csak egy lány.
Ő az a lány, aki megváltoztatott mindent, amit nőként, emberként és előadóként magamról gondoltam. Minden dal, amit írok, az addig felfedezett történetemet tárja fel. Olyan mély hatást gyakorolt rám, hogy a találkozásunk előtt írt dalszövegek és melódiák egészen távolinak tűnnek már. A “When It’s Right” (Amikor helyes) című új dalom egy teljesen új, izgalmas világot fest le, amelyben végre otthon érezhetem magam, és ennek ő a fő inspirációja. De ki is ő valójában?
Egy barátom hívott el egy táncworkshopra. Az edzésen földön végzett mozdulatokat gyakoroltunk, és azt tanultuk, hogyan lehet ezeket koreográfiákban és freestyle-ban felhasználni. Elkéstem, ezért besurrantam hátulra, miközben már mindenki az első mozdulatokat csinálta. Körbenéztem a teremben, hogy megtaláljam az edzőt. És akkor megpillantottam. Laza farmert és hátracsapott baseballsapkát viselt. Úgy mozgott, mintha semmi és senki más nem érdekelné. A tökéletességmániás énemet egyszerre lenyűgözte és megijesztette a látvány. A térdelő forgásoktól megszédültem, ő odajött, hogy kijavítsa a tartásomat. A szívem a torkomban dobogott, és egyszerre nagyon melegem lett. Azért vagyok ilyen ideges, mert nem akarok leégni egy szakértő előtt? Azért zihálok, mert nem vagyok eléggé formában? A mosolyától teljesen elolvadtam.
A workshop után küldtem egy üzenetet anyukámnak és a legjobb barátomnak: "ma találkoztam egy lánnyal. Nem tudom ki ő, és hogy mit érzek pontosan, de úgy érzem, sokáig az életem része lesz.” Tartottuk a kapcsolatot, igazából minden nap több órán keresztül cseteltünk. A beszélgetéseinkben nem volt semmi megjátszás. Rájöttünk, hogy rengeteg közös szenvedélyünk van, a neveltetésünk és a meggyőződéseink viszont teljesen eltérőek. Sokszor forgolódtam álmatlanul, miközben azon gondolkodtam, hogy vajon ő csak egy menő új barát, vagy valami több. Próbáltam nyugodt maradni és objektíven szemlélni a saját érzelmeimet. A kapcsolatunkat nem éreztem se testvérinek, se plátóinak.
Először csak a mosolyáról ábrándoztam, aztán a hullámos hajáról és az egyenesszárú nadrágjából kisejlő csipője vonaláról. Rájöttem, hogy soha nem voltak ilyen gondolataim férfiakkal kapcsolatban, és igazából soha nem éreztem jól magam, amikor férfiakkal randiztam. Így visszagondolva mindig inkább a női test vonzotta a tekintetem. De nem lehet, hogy ez csak a társadalom által belénk táplált szokás vagy az elérhetetlen szépségideál kergetése, aminek része a nők tárgyiasítása és hasonlítgatása? Nem voltam hajlandó elfogadni, hogy nem ez a magyarázat.
Továbbra is sokat lógtunk együtt, és már egymás jóreggelt-üzeneteire ébredtünk. Aztán együtt főztünk és Orange is the New Blacket néztünk. Igazán megnyíltunk egymás előtt, és mindenben támogattuk a másikat. Aztán összebújva aludtunk és csókolóztunk. Sokat. Rendben, most már kimondhatjuk, hogy jártunk.
Szerelmes lettem egy nőbe.
Most beszéljünk a terápiámról. Évekig - nem napokig, hetekig vagy hónapokig, tényleg évekig - próbáltam megfejteni, hogy miért vonzódom hozzá. Mint sokaknak, nekem is sok ártalmas gondolatom és tévhitem volt az LMBTQ+ emberekkel és identitásukkal kapcsolatban. Akkor azt gondoltam, lehet, hogy csak azért érzek így, mert gyerekkoromban elköltöztem az apámtól, és nem volt tipikus apafigura az életemben. Talán azért, mert férfiak bántalmaztak, ezért félek az intimitástól. Talán azért, mert a nyílt szexualitás része a művészi közösségnek, amibe, ha nem is tudatosan, de be szeretnék illeszkedni. Talán csak hasonlítani akarok rá, és a csodálatot összetévesztem a szerelemmel. Bármi lehet, csak meleg nem lehetek!
A hitemnek nagy szerepe volt akkoriban az életemben. A világlátásom se nem támogatta, se nem fogadta el az azonos neműek közötti kapcsolatokat.
Összezavarodva imádkoztam minden este, hogy szabadítsanak meg ezektől a vágyaktól. Több lelkész és hittársam próbált lebeszélni a vonzalmamról. Tudatosan kerestem a fizikai kapcsolatot férfiakkal, hogy meggyőzzem magam: az iránta érzett szerelmem csak egy, a személyiségemet támadó lelki válság. Beleástam magam kortárs- és korábban írt irodalomba, válaszokat és az igazságot kerestem professzoroknál, tudósoknál, vallási vezetőknél, barátoknál, a családomnál. Meg akartam érteni, mi történik. Végülis nemcsak magam miatt akarok jó és egyenes ember lenni, de ismert személyiségként különleges felelősséggel és nyomással is kell küzdenem. A zenei szakmában sokan figyelmeztettek, hogy ha coming outolok, az tönkreteheti a karrieremet, elszalaszthatok miatta munkákat, és még az életem is veszélybe kerülhet. Minden, amiért fáradságosan, hat éves korom óta dolgoztam most lehet, hogy szertefoszlik csak azért, mert végre önmagam szeretnék lenni. Képzeld el, hogy halálosan megfenyegetnek (velem ez történt), élnél inkább hazugságban, csak hogy megkíméld a szeretteid? Mi lenne, ha rejtegetned kellene a partnered, ami természetesen stresszt és félreértéseket szül a kapcsolatotokban, mert nem mutathatod meg, hogy ki is vagy a ház falain kívül?
A mai napig elönt a szomorúság, ha arra gondolok, hogy mennyi bánatot okoztam neki és a környezetemnek ebben a félelmetes és zavarodott időszakban. Ő mindenben mellettem állt, még akkor is, amikor újabb és újabb problémákkal kellett megküzdenem: az identitásommal, a hitemmel, a karrieremmel, amit csak el tudsz képzelni. Ő a fájdalom helyett szeretetet és megbecsülést ajánlott. Megfigyeltem magamon, hogyan alakítja a személyiségemet a kapcsolatunk.
Olyan volt, mint egy ébredés, végre igazán önmagam lehettem, és ezért másokkal is sokkal együttérzőbb lettem.
Megerősített és inspirációt nyújtott, és így felfedezhettem saját magam ítélkezés nélkül. Mindenért megbocsátott és velem együtt szenvedett, amikor mindent, még őt is megkérdőjeleztem. A belső világom érdekelte, nem a felszínes dolgok. A szerelmünk mindig igazi volt. De még így se élhettünk túl mindent, valaminek változnia kellett. Soha nem felejtem el az éjszakát, amikor az ágyamra omlottam, és kisírt szemekkel azt mondtam: Istenem, ha bűnös vagyok, akkor ezt elfogadom és feladom. Hiszek benne, hogy szeretsz engem, de nem bírok hazugságban élni. Ha az őszinteségemért pokolra jutok, akkor ám legyen, de nem tudom ezt tovább folytatni. Sajnálom. Azt gondoltam, hogy teljes ürességet fogok majd érezni az életem legmélyebb pontján. Ehelyett elfogadást találtam. Lassan ráébredtem, hogy talán a feladás volt az, amitől mindent (az életemet, Istent, a szerelmet és az emberiséget) új oldalról láthatok. Nem úgy értem, hogy ebben a pillanatban elhittem mindent, amit éreztem, hanem elindultam a változás felé, felemelkedtem, és az igaz szeretet által új világszemléletet kaptam.
Ebben az egészben nem az én világlátásom a legfontosabb. Annak egy sokkal hosszabb beszélgetést kellene szentelni (és amúgy sincsen senkinek mindenre válasza). Nagyon érzékeny vagyok a hitbeli közösségek elméleteinek egész spektrumára, de most úgy gondolom, jobban értékelném, ha először az emberek történeteire és méltóságára koncentrálnánk. Arra kérlek titeket, hogy érezzétek, amit én érzek, és értékeljétek annak a szépségét, hogy valaki az ismeretlenbe merül a szeretet és az igazság kereséséért. Megkérlek, hogy fogadjatok el engem úgy, ahogy én elfogadom saját magam.
Én, Alyson, vonzódom férfiakhoz, nőkhöz és mindenki máshoz. Bele tudok szeretni bárkibe a nemi identitásától függetlenül.
A lélek az, ami engem megragad. A szeretet, amit építünk, és a jóság amellyel hozzájárulhatunk a világhoz azáltal, hogy támogatjuk egymást. Az összes kihívás során, amivel az önmegvalósításhoz vezető úton szembesültem, velem volt a szerencse és a kiváltság. Már egy regényt is megtölthetnék azzal, amit tanultam, és több rétegnyi előítéletet és szűklátókörűséget levetettem magamról. Most már értem, miért nem vezet jóra, ha szégyent és félelmet használunk arra, hogy ellenőrzés alatt és elnyomva tartsuk az embereket. Most már tudom, milyen az, amikor elnyomják a hangodat, kizárnak egy közösségből és elveszik előled a lehetőségeket. Sokszor ültem egyedül tömegben, ostoroztam magam, és megkérdőjeleztem azt is, hogy érdemes-e élni. Nem kívánom ezeket a sötét pillanatokat senkinek, de tudom, hogy mindenhol megtörténnek.
Ha nem érted vagy küzdesz a szexuális orientációddal, nemi identitásoddal vagy bármi mással, tudd, hogy én és sokan, akik előttünk ezt már megélték, veled vagyunk. Akárki is legyél, szerethető vagy és csodálatos és elég.
A lelkemben már túl vagyok a küzdelmek egy részén, de a külvilágban ez még mindig kihívás. És ez rendben van így. Merj önmagad lenni. Keress támogatást, mert mi itt vagyunk. És amikor beleszeretsz valakibe, pontosan tudni fogod, hogy én mit éreztem iránta. Ahogy a “When It’s Right”-ban is hallhatod, tudni fogod, amikor valami helyes - és hogy kivel helyes.
Ez a lány mindent összezavart az életemben a lehető legjobb értelemben, és semmin sem változtatnék egy pillanatra sem."
Szeretettel,
Alyson Stoner
Forrás: teenvogue.com
Fordította: Nagy Ibolya, Bajnóczi Dóri
