Boldog új évet mindenkinek! Emlékeztek, tavaly egy csomó jófej leszbikust* ismertünk meg Európa és Amerika minden tájáról? Sok újat tudtunk meg, de valljuk be, mégis csak ezt a részét ismerjük a világnak legjobban. Itt az idő vadabb vizekre evezni!
Kezdjük 2018-at egy igazi példaképpel! Ő Henrie Nigériából. Vele is az Európai Leszbikus* Konferencián találkoztunk tavaly októberben.
Kösz, Henrie, hogy elfogadtad a meghívást. Kezdjük egy kis bemutatkozással!
Henrie Dennis vagyok, egy feketebőrű nigériai leszbikus. Jelenleg Ausztriában élek két gyönyörű gyermekemmel.
Pár éve megalapítottam az Afro Rainbow Austriát, hogy az afrikai LMBTQI+ bevándorlók láthatóságát elősegítsem Európában. A szervezet egyrészt azért harcol, hogy csökkentse a homofóbiát és a rasszizmust Ausztriában, másrészt pedig, hogy növelje az azonos nemű házasság elfogadását az Ausztriában élő afrikai közösségeken belül.
Emellett, amikor időm engedi, imádok zenét hallgatni és táncolni.
Milyen az LMBTQ+ helyzet Nigériában? Mit hagytál ott, amikor Bécsbe jöttél?
Nigéria, mint a legtöbb afrikai ország, nagyon homofób. Az utóbbi időben azonban különösen rossz a helyzet, mert beiktattak egy törvényt 2014 januárjában, ami egy az egyben megtiltja az azonos neműek közti házasságot. Ez a rendelet nemcsak, hogy a meleg házasságot kriminalizálja, hanem bármilyen nyilvános felvállalását egy ilyen kapcsolatnak. 10 év börtönbüntetés szabható ki arra, aki bejegyeztet, működtet, támogat vagy akár csak eljár meleg bárba, meleg szervezetbe vagy meleg közösségbe. Az iszlám törvények, a Saría értelmében 10-14 éves börtönnel vagy halálra kövezéssel kell büntetni a melegeket.
Nigéria egy nagyon vallásos ország, ezért értelemszerűen az azonos nemű házasság ellen prédikál. Az LMBTQI+ emberek megtanulják, hogy el kell fojtaniuk “természetellenes” vágyaikat, meg kell tagadniuk valódi identitásukat és “ki kell imádkozniuk magukból a melegséget”. Ha valakin a homoszexualitás jeleit fedezik fel, válogatott kínzásoknak és ördögűzésnek vetik alá az imaházakban, hogy “megtisztuljon a meleg szellemtől”.
Nagyon kevés, vagy sokszor semennyi támogatást nem remélhet az ember a családjától, ha bejelenti, hogy más. Sok LMBTQ+ ember az utcára kerül, mert a családja vagy a főbérlője kidobja a házból. Van, aki elveszíti a munkáját, de olyan is van, aki az életével fizet. Mások heteroszexuális házasságokba kényszerülnek, hogy megkíméljék a családjukat a “szégyentől”, hogy “nem-normális” kapcsolatban élnek. Megint mások nemi erőszak áldozataivá válnak. És ez csak néhány a nigériai LMBTQ+ embereket érő atrocitások közül.
Tehát gyakorlatilag ha visszamennél Nigériába, börtön vagy kövezés várna rád. Kemény. De eljöttél Ausztriába. Milyen érzés itt, Bécsben? Mondánál egy pár mondatot a leszbikus* közösségi életről új otthonodban?
Tekintve, hogy Bécs egyik leszbikus* klubjában ismertem meg a páromat, azt kell mondanom, elég jó itt a közösségi élet: minimum havonta egyszer van leszbikus* buli vagy klubesemény.
Ennek ellenére, az is az igazsághoz tartozik, hogy elég kicsik ezek a terek, kevés embert tudnak befogadni, így az emberek már ismerik egymást. Kevés leszbikus* bár van Bécsben. Néha fel-febukkan egy remek kezdeményezés, például a nők* és leszbikusok* könyvesboltja, vagy a szivárványos karácsonyi vásár, de sajnos hamar megszűnnek, mert kevés az anyagi támogatás.
A tavaly októberi Európai Leszbikus* Konferencia nagy siker volt, mert több száz leszbikust* hozott össze Európa minden pontjáról. Remélhetőleg rendszeres eseménnyé tudja kinőni magát, így a leszbikus* láthatóság eszköze lehet.
Igen, mi is ott találkoztunk. Az a helyzet, hogy a budapesti (meg általában a magyar) leszbikus* közösség is nagyon zárt, ezért a qLit nagy erővel dolgozik a nyitáson, konkrétan a comingout-olás megkönnyítésén. Ennek jegyében elmesélnéd nekünk az egyik vicces, emlékezetes vagy épp inspiráló sztoridat?
13 éves voltam; Lagosban, Nigéria egykori fővárosában éltem. A családom nemrég költözött új kerületbe, én meg megismerkedtem egy lánnyal, amikor hazajöttem a bentlakásos iskolából. Rövidesen legjobb barátnők lettünk, nagyon sokat lógtunk együtt. Egy nap mondtam neki, hogy valamit el akarok neki mondani, de előtte még van egy kis dolgom. Azt mondta, velem jön és majd utána megbeszéljük.
Amikor megérkeztünk a barátom lakására, a srác kettesben hagyott minket, mert kiugrott italokért. Amint kilépett a szobából, az események felgyorsultak. Én a kanapén, a legjobb barátnőm ajkai a számon, a kezei a kezemen, testeink egymáson.. aztán hirtelen fordul a kulcs a zárban, a barátnőm visszaugrik a helyére, én meg hatalmas pupillákkal és nedves ajkakkal bámulok magam elé.
Mondjuk úgy, hogy ez a comingout elég furcsára sikeredett. Ugyan szavakkal nem, de tettekkel elmondtam neki, hogy a lányokat szeretem.
Zseniális történet! Azt hiszem, most mindannyian azon filozofálunk, hogy vajon mi lett ezzel a két 13 éves kislánnyal Nigéria dél-nyugati csücskében. De az igazán jó történetek hagynak teret a képzeletnek. Köszönjük, Henrie!
Jövő hónapban két olyan lánnyal beszélgetünk, akik számára 2017 nagy év volt, mert egybe keltek, és azt remélik, 2018 még nagyobb lesz, mert gyereket szeretnének. Mindez a piros telefonfülkék, az örök eső és Virgina Woolf földjéről.
