A február fontos hónap közösségünk számára, hisz az LMBT Történeti Hónap keretein belül számtalan program segít megismerkedni a magyar (és a külföldi) közösség történetével. Úgy döntöttünk, hogy ennek a szellemében mi is kicsit magunkba fordulunk, így szokásos interjú-sorozatunkban most egy különösen személyes cikket közlünk.
Szlávi Anna, interjúink szerzője, ezúttal szerepet cserélt: a lengyel Feminotekának adott interjút a magyar leszbikus* életről, a qLitről és az identitásokról.
(Az eredeti cikket itt olvashatjátok lengyelül: http://feminoteka.pl/lesbijska-inspira-wegry-brakowalo-nam-srodowiska-kobiet-niehetero-stworzylysmy-je-wywiad-z-anna-szlavi/)
INSPIRÁLÓ LESZBIKUSOK - Magyarország
Nem volt elég leszbikus tér - hát csináltunk. Interjú Szlávi Annával
Magdalena Wielgołaska (Feminoteka): Kezdésként elmondanád, hogyan definiálod magad? Milyen címkével illetnéd az identitásodat?
Az igazat megvallva, nem szeretem a címkéket. Olyannyira nem szeretem őket, hogy azt is kijelenteném, egész életemmel ellenük harcolok.
Már kiskorom óta az a legalapvetőbb élményem, hogy “más vagyok, mint a többiek”, ami gyakrabban volt forrása frusztrációnak, mint elismerésnek. Egy idő után rájöttem, hogy ez az inkább nyomasztó, mintsem felemelő tapasztalás éppen annak az eredménye, hogy a társadalom odavan a címkézésért. Én viszont, éppen a saját tapasztalataim miatt, azon vagyok, hogy elkerüljek mindennemű címkézést, mind a magam, mind a mások definiálásakor, mert úgy érzem, félrevezető, pontatlan és kirekesztő lehet.
Az eredeti kérdés, gyanítom, a szexualitásomra vonatkozik. Úgy tudom leírni, hogy fluid és flexibilis, hisz életem során nőkhöz és férfiakhoz is vonzódtam. Az utóbbi évtizedben döntően nőkbe szerettem bele, mégis úgy érzem, a “leszbikus” címke nem volna megfelelő és elégséges a vonzalmam definiálásra.
MW: Mi a hozzáállásod a “leszbikus” szóhoz?
Nincsenek rossz érzéseim vele kapcsolatban, azzal együtt, hogy be kell ismernem, a magyar nyelvhasználatban nem semleges ez a jelző. Az én esetemben azonban sokkal inkább arról van szó, hogy úgy érzem, nem tükrözné hűen az élményeimet. Ahogy említettem, törekszem rá, hogy ne címkézzek, ezzel teret hagyva a valóság árnyaltabb megragadására.
MW: Ha jól értem, mindig is másnak érezted magad. Hogyan hatott ez a kapcsolataidra? Világ életedben tisztában voltál vele, hogy fluid az identitásod?
Nem, ezt nem állíthatom. Egyetem alatt történt a változás: akkor szerettem bele az első lányba. Olyan mély és intenzív szenvedély alakult ki kettőnk közt, hogy nem volt lehetőség megállni és gondolkozni, hogy mi ez és mit kezdjünk vele. Egyszerűen csak megtörtént, és már szerelmesek voltunk egymásba, amikor megtaláltuk a “címkét”. Olaszországban voltam Erasmuson, ami tökéletes időzítésnek bizonyult, mert a kollégiumban volt egy leszbikus pár - ami azt illeti, az első leszbikusok, akiket ismertem (vagy akikről tudtam) -, így volt kivel megbeszélni a felkavaró élményt. Amikor visszajöttem Magyarországra, és szakítottunk, nekivágtam a magyar LBTQ+ élet felfedezésének, amiről addig mit sem tudtam. Be kell vallanom, elég kiábrándító volt, amit találtam.
MW: Miért?
Mert gyakorlatilag nem volt semmi közösségi élet akkortájt Magyarországon. Később eltöltöttem egy évet az USA-ban, ahol megtapasztalhattam, milyen egy aktív és hatékony LMBTQ+ közösség részének lenni. Ez az élmény annyira feltöltött, hogy amikor hazajöttem, éreztem, hogy kész vagyok tenni a változásért.
MW: Egyike vagy a qLit alapítóinak. A qLitet világosan “magyar leszbikus magazinként” definiáljátok. Jól értem, hogy ez egy stratégiai és politikai döntés, hogy egy marginalizált csoportot erősítsetek?
Pontosan. Magyarországon a “leszbikus” szónak erősen negatív konnotációja van. Éppen ezért döntöttünk úgy, mikor a közönségünket meghatároztuk, hogy a “leszbikus*” szót fogjuk használni. A csillag (*) a szó végén arra utal, hogy tágabban értelmezzük - “nőket szerető nőket” értünk alatta -, vagyis nem csak és kizárólag leszbikusokat.
Az elején, be kell ismernem, a szó negatív konnotációi miatt tudatosságot és erőfeszítést követelt tőlünk, hogy a cikkeinkben következetesen a leszbikus* szót használjuk. Azt gondolom, azáltal, hogy ennyi pozitív tartalmat gyártottunk a szó köré (legalább egy kicsit), sikerült újrapozicionálni a szót a magyar nyelvhasználatban.
Ezzel együtt nem is tudom, milyen másik szót használhattunk volna; nem nagyon van alternatív jelző, amivel egy magyar LBTQ+ nő definiálni tudná önmagát. Ott van ugyan a “buzi” szó, amit néhányan szeretnek, de én személy szerint nem vagyok oda érte.
MW: Mondanál pár szót a qLit Magazinról? Ki készíti, mik a céljaitok, és a többi?
A qLit Magazint körülbelül 2 éve hoztuk létre abból a célból, hogy közösséget építsünk LBTQ+ nők számára Magyarországon. Mindhárom alapító, Dorka, Eni és én úgy éreztük, akkortájt alig volt valami, amit leszbikus közösségi életnek nevezhettünk, ezért elhatároztuk, változtatunk ezen.
A projekt egy online magazinként indult, de a végső célunk mindig is az volt, hogy élő közösséget építsünk. A magazintartalommal ezt kívántuk előkészíteni, de őszintén szólva nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan és hatékonyan fog menni, hisz egy év működés után már akkora követőbázisa lett a qLitnek, hogy el tudtuk indítani az offline programjainkat is. Jelenleg 4 rendszeres eseményünk fut: havi rendszerességű kocsmakvíz, évente többször rapidrandi és impro színház, valamint heti rendszerességű pingpong-estek.
Azt tapasztaljuk, hogy a magyar LBTQ+ nők, mindegy, hogy a 20-as, a 30-as, a 40-es (vagy akár az 50-es) éveikben járnak, hihetetlen lelkesek, hogy megismerhetik egymást ennyiféle program keretein belül. Ez az utazás nekünk, az alapítóknak is iszonyú nagy élmény; felszabadító látni azt, amiről eredetileg álmodtunk: egy olyan teret, ahol a nők önfeledten, szabadon és boldogan együtt lehetnek magukkal és másokkal.
MW: A ti tapasztalataitok érdekes példái annak, hogyan lehet nem-heteronormatív nőket mozgósítani, ami különösen fontos egy olyan országban, mint a tietek. A politikai helyzetre utalva, hogyan vizionálod a leszbikusok* jövőjét Magyarországon?
Nehéz jóslatokba bocsátkoznom a magyar LBTQ+ közösség jövőjét illetően. Egyfelől, az LMBTQ+ közösség láthatósága és elfogadottsága egyértelműen javuló tendenciát mutat. A közösségi élet egyre több területén pozitív változásokat lehet megfigyelni. Másfelől azonban a nemek közötti egyenlőtlenség kritikus Magyarországon: nemcsak az EU-n belül vagyunk nagyon elmaradottak ebből a szempontból, hanem - például a politikai reprezentáció tekintetében - a világ 10 legegyenlőtlenebb országa között van Magyarország, ami elég sokkoló. A politikai helyzet nem javul, sőt, az utóbbi időben egyre több (szenvedélyes, sőt, néha tettlegességig fajuló) tüntetés zajlik az országban. Az emberek kezdik megérteni, hogy a kormány bármit megtehet, és meg is tesz. Ezért nehéz megjósolni, mi lesz egy ennyire marginalizált csoporttal, mint az LBTQ+ nők.
MW: Köszönöm szépen az interjút, és remélem, folytatjuk a tapasztalatcserét.
Én is köszönöm. Sok sikert kívánok a lengyel közösségnek!
