Zavaros dolog bármilyen leszbikusságról* való infó nélkül azt megélni, hogy lányra vágyunk, pedig nem vagyunk fiúk, hogy arról álmodunk éjszakánként, hogy egy nőnek udvarolunk, vagy hogy kifejezetten élvezzük, ha fiúnak néznek bennünket. Az pedig mai szemmel nézve nagyon szomorú, ha egy nő úgynevezett férfias szakmára vágyik, de az az  adott társadalomban lehetetlen. K. Mária 30 évesen jött rá, hogy leszbikus és 45 évesen beszélt róla először. Az ő interjúját olvashatjátok ma.

2011-ben jelent meg az Eltitkolt évek című interjúkötet Labrisz Leszbikus Egyesület gondozásában. Az interjúk többsége a hasonló címet viselő dokumentumfilm (2009) riportjaiból íródott, valamint felkutattak még további 5 olyan középkorú vagy az idősebb generációhoz tartozó nőt, akik a rendszerváltás előtti vagy körüli években már felnőttként és leszbikusként próbálták önmagukat elfogadni és kapcsolatokat, közösségeket keresni. Ennek az 5 nőnek (akik csak a könyvben szerepelnek) a coming out történetét adjuk most közre.

 

Gyárfás Judit: Mikor, hogyan történt először, hogy felismerted magadban, hogy leszbikus vagy?

K. Mária: Mire meg tudtam fogalmazni, hogy én leszbikus vagyok, az nagyjából harmincéves koromban volt. Már gyerekkoromban éreztem azt, hogy egy kicsit más vagyok, mint a többi osztálytársam. Lányiskolába jártam, tehát mindig csak lány osztálytársaim voltak, de többnyire a nagyobbik öcsém osztálytársaival meg haverjaival játszottam. Igazából a felső tagozatos koromra emlékszem ilyen szempontból.

Abban az időben nagyon haragudtam, hogy én nem fiú vagyok. Fiú szerettem volna lenni, szerettem nadrágban járni, élveztem azt, amikor úgy öltöztem föl, hogy nem tudták eldönteni – főleg télen –, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Ennek olyan előnyeit is élveztem, hogy mire eldöntötték, hogy lány vagyok, és meg kell dobálni hógolyóval, addigra én már lőtávon kívül voltam. Szerettem ezt a nem-egyértelműséget. És katona szerettem volna lenni, ami abban az időben abszolút lehetetlen volt. Részben lehet, hogy azért, mert az édesapám is katona volt, és én nagyon sokban hasonlítok rá, és azt gondolom róla, hogy ő egy nagyon jó katonatiszt volt. Úgy éreztem, hogy ez nekem is nagyon való lenne, élveztem ezeket a dolgokat.

Ahova jártunk nyaralni, fiú játszótársaim voltak, nyilaztunk, fára másztunk, csúzliztunk, szóval csupa fiús játékokat játszottam 10-13 éves koromban. Ennek azért is volt számomra jelentősége, mert a negyedik emeleten nőttem föl egy körfolyosós házban, ahol a gangra nem volt szabad kimenni, mert a házmester mindig ordibált, ha egy gyerek megjelent kint, és játszani akart volna. Aztán, kicsit később, nagykamasz koromban, egy fiúba lettem szerelmes, ez volt az igazi első szerelem, minden velejárójával.

K. Mária

Azt hiszem, 16 éves lehettem, amikor megjelent egy visszatérő álmom, amit aztán hosszú évekig elég sokszor álmodtam: lánynak udvaroltam, kézen fogva mentünk. Volt egy másik standard álmom is, amikor lépcsőn mentünk; volt, amikor egyedül mentem, volt, amikor a lánnyal, akinek udvaroltam. És nagyjából zajlottak is az események, egészen addig, amíg valamilyen tettlegességre nem kellett volna, hogy sor kerüljön. És akkor mindig felébredtem. Azt gondolom, hogy azért, mert semmiféle tudásom nem volt arról, hogy mi történhet ilyenkor. Egyáltalán, a szexualitásról nem volt sok tudásom, hiszen annyira tabutéma még manapság is.

Tulajdonképpen az volt zavaros bennem, hogy egy lánnyal vagyok együtt, de én lány vagyok, nem fiú. Egyszerűen nem állt össze a kép bennem. Aztán később, felnőttkoromban már kezdett összeállni, annak ellenére, hogy igazából a melegségről semmiféle ismeretem nem volt. A melegségről egyáltalán nem esett szó, sehol. Illetve, nem igaz, hogy sehol, mert körülbelül annyi szó esett róla, hogy a buzi pasik az Emkénél a vécében… Az, hogy két nő, meg az, hogy ezt meg lehet élni, hogy lehet szeretni, hogy egy nő szerethet egy nőt, abszolút nem merült fel. De aztán amikor tényleg annyira intenzíven foglalkoztatott ez a kérdés, akkor csak megpróbáltam itt-ott olvasni ezt-azt: akár szépirodalomban is, meg pszichológiai könyvekben. És nagyjából harmincéves lehettem, amikor annyira összeállt bennem a kép, hogy megfogalmaztam magamban, hogy ez mind azt jelenti, hogy én leszbikus vagyok. De akkor én már háromgyerekes családanya voltam. (…) 

GYJ: Végül mikor mondtad el először, és kinek?

KM: Sokkal, sokkal később. Körülbelül 45 éves koromban. Ugyanis akkor úgy ment tovább az életem, hogy éltem egy heteró házasságban, ahol már egyre inkább csak egymás mellett éltünk, minden szinten. És közben bele-beleszerettem valakibe. De ezek csak kamaszos beleszeretések voltak: például az egyik gyerekem óvónőjébe – mindig vártam, hogy jöjjenek a gyerekek, mindig lestem, hogy fönt van-e az ovis buszon. Aztán amikor a kisebbik fiam egy nyolcosztályos iskolába kezdett el járni, kiderült, hogy az egyik osztálytársa ott lakik hozzánk egészen közel – egyedülálló mama két fiúval. Vele nagyon jó barátságba kerültünk, és én szépen, fokozatosan belészerettem. Ezt nagyon sokáig tartogattam magamban. És akkor egyszer csak úgy gondoltam, hogy mindegy, megmondom neki! Majd meglátjuk, mi lesz.

Tulajdonképpen tudtam, hogy reménytelen a dolog, mert olyan nagyon heteró nő volt. De úgy éreztem, hogy muszáj elmondanom neki. Ő azt mondta, gondolta, hogy valami ilyesmit akarok neki mondani, és maradjon minden úgy, ahogy eddig volt. Ebben maradtunk tulajdonképpen. Ugyanúgy összejártunk, sokat beszélgettünk, moziztunk, filmeket néztünk, együtt kötöttünk, rengeteg mindent együtt csináltunk, úgy, ahogy a jó barátnők szokták. De nekem legalább két évbe telt, mire sikerült ezt az érzést szépen, fokozatosan, mondjuk így, hogy kiölnöm, vagy kibeszélnem magamból, saját magammal.

 

Ha kíváncsi vagy a 16 nő élettörténetére, elolvashatod az Eltitkolt évek című interjúkötetben. Megrendelhető a Labrisz egyesülettől. Email: info@labrisz.hu
Ha pedig böngésznél még a Labrisz-könyvek között, itt megteheted!
 

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Feliratkozás előtt kérünk, olvasd el Adatkezelési tájékoztatónkat

Kommentek

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>