Kult

Let’s Do It Again, azaz Csináljuk újra! – Megérkezett az új L word – Hogyisvolt

A reboot mánia végül szerencsére elérte az L Wordöt is. A régi, kultikus sorozat újragondolását két és fél éve jelentették be, azóta az L Wordön felnőtt generáció tűkön ül, hogy láthassa az új részeket.  Én már hónapok óta követem az Instájukat, igyekeztem mindenkivel képben lenni. Mit tudtunk eddig? Alice, Bette és Shane visszatérnek, az új szereplők pedig: Dani, Sophie, Finley és Micah. A trailerek sok mindent elárultak, az Autostraddle kritikája is kijött a hivatalos bemutató előtt, de nézzük mi is történt a részben.

Az első jelenet merész, a menstruációs szex semmiképpen nem szokványos nyitás, de Dani és Sophie ágyjelenete után azt gondoltam: igen, pontosan ezt vártam.

Még csak fel sem eszméltem, hogy tényleg ezt a sorit nézem

 

Az első öt percben végigmegyünk az új karaktereken: Finley, a Vans cipős leszbikus lány (mindenki baráti társaságában van ez a lány) aki egy klasszik jelenetben szökik meg az egyéjszakás kalandja után egy lopott biciklivel (az autójáért vissza kell mennie, na az lesz kínos); Micah, a transz fiú, akiről egyelőre csak annyit tudunk meg, hogy már tetszik neki az új szomszéd fiú, aki épp most költözik be. Az egész nyitás családias és nagyon queer.

IGEEEEEEN, van egy teljes évadunk, ami az HBO GO-n is kijön magyar felirattal!

 

Öt perc után jön a nosztalgia: Bette a választási kampányán dolgozik, Angie (Angelica), már 16! éves, tipikus tini, Alice reggelit csinál két lurkónak, és úgy tűnik, komoly kapcsolatban van Natalie-vel (aki a való életben Tig Notaro felesége). Ezen a ponton még csak szürreálisnak tartottam Alice magánéletét, de a rész közben egyre furcsább és számomra egyre hiteltelenebb lett. Végül Shane száll ki a magánrepülőjéből, és két lépést nem tud megtenni anélkül, hogy ne flörtöljön vele a stewardess. Egy pillanattal később megtudjuk, hogy azért, mert a repülőút előtt már közeli kapcsolatba kerültek egymással. Csak a szokásos Shane.

 

Bette on Porter

 

Legalább a szex jó.

 

Semmi, 10 év alatt semmi változás, lehet, hogy Shane vámpír?

 

Ezután végre megértjük, hol érnek össze a régi és az új szálak. Sophie és Finley Alice-nek dolgoznak, aki saját talkshowját vezeti. Bette-nek támogatókat kell szereznie, és itt jön képbe Dani apjának cége. Egy, az L word világához hű brunch jelenetben kiderül, hogy Shane visszaköltözött Los Angelesbe, Tina már csak telefonon beszél Bette-el, valamint Alice-nek már szülőként is helyt kell állnia. A három színésznő ruhatára nagyjából ugyanaz, mint a régi L Wordben, ehhez még az arcuk is ugyanolyan, teljesen azt érzem, mintha visszaugrottam volna 10 évet, csak a kinyithatós telefonok hiánya emlékeztet a mára. Morzsákat kapunk a régi szereplők életéből, Shane pédául magához híven kerüli, hogy valakivel beszéljen, de megtudjuk, hogy még mindig megdöntené Alice anyját.

Planet 2.0

 

Eközben Angie a nagymamája egészségügyi állapotát használja lógásra. A suli előtt várja az állítólagos unokatesóját, hogy együtt menjenek a nagyihoz, aki begördül egy BMW-ben, de mikor beszáll, kiderül, hogy nincs is semmilyen uncsitesó, csak egy tizenéves lány ül a kocsiban. A két lány, Jordi és Angie valójában csak vapezni (füves e-cigi) mennek és kicsit kiengedni a gőzt, miközben Bette teljes erővel a kampányára figyel.

Persze, én is vezetés közben szoktam vapezni

 

Dani édesapja nem ér oda találkozóra, így Dani kénytelen vezetni a tárgyalást, ami nem indul rosszul, de végül Bette felteszi a kényes kérdéseket, egészen pontosan, hogy miből is van a vállalatnak pénze, és a válasz szembemegy Bette elveivel. Ez a jelenet eszembe juttatta ezt az Autostraddle cikket, hiánypótló irodalom.

Két power leszbikus és a szerencsétlen férfi

 

A következő jelentben visszaugrunk Alice-hez, aki épp az íróival brainsztormingol műsora következő témájáról. A kiszólás, miszerint ez egy túl kis műsor ahhoz, hogy komoly politikai témákkal foglalkozzon, lehet utalás arra, hogy a régi sorozat nem igazán tudta hitelesen kezelni a kor aktuális LMBTQ+ problémáit, de most talán más lesz.

Eközben Dani kiválóan vizsgázik kríziskommunikációból, mert az egyik alkalmazott fia túladagolta magát, ami egy gyógyszercégnek kifejezetten píár katasztrófa lehet. A problémamegoldás szerez neki egy alelnöki előléptetést, de az örömhír közlésekor megtudjuk, Dani apja barátként tekint Sophiera, és nem mint egy romantikus kapcsolatra.

Visszatérünk az új szereplők házába, ahol Micah zavarában összetöri az új házgondnok, José bejárati ajtó-üvegét, aki ennek ellenére igent mond a vacsorarandira. Ez igen!

Micah nagyon szeretné lenyűgözni Josét

 

Shane beköltözik az új villájába, és miközben Finley összerakja az ágyát, ő csak bokszol a teraszon. A jelenet végére Finley kap egy szobát Shane házában, és megtudjuk, hogy Quiara, aki “Hiányzol” SMS-t küld Shane-nek, valójában a felesége. Az angolok itt használják az “I did not see this coming” vagyis “Ezt nem láttam jönni” kifejezést. Ideillő.

Los Angeles-i tájkép két queerrel. Kate Moennig nagyon kipattintotta magát az évadra.

 

A nap estébe fordul, Bette hivatalos beszédet tart, újságírói fórummal egybekötve, ahol az első kérdés az, hogy Bette miért folytatott viszonyt egyik alkalmazottjával, aki ráadásul házas is volt. Bette-nek nincs válasza a kérdésre, csupán arra van lelkiereje, hogy levezessék a pódiumról. A bevágott megemlékezésből pedig kiderül, hogy a vád jogos, tényleg viszonya volt a nővel. Ezután véget ér a fórum, Bette Alice-nek és Shane-nek önti ki a lelkét otthon, miközben próbálja elérni a lányát, aki épp vapezik valahol. Miután Angie hazajön, a veszekedés odáig fajul, hogy a lány Bette fejéhez vágja, ő Mama T-vel szeretne lakni, de végül megbékélnek egymással.

Családi válság, kétezres évekbeli divattal

 

A következő jelenetben Dani-hez kerülünk, aki gyertyákkal díszíti fel a lakást, mire Sophie hazaér, aki először nem érti, mi is történik. Kicsit hasonlóan éreztem magam a saját lánykérésemen is, eleinte le sem esett, hogy mi is ez az egész, aztán miután elhangzott a kérdés, körülbelül hasonlóan hosszú ideig én sem tudtam mit szólni. Sophie igent mond, Finley és Micah pedig pezsgővel lejönnek az emeletről.

Dani, te komolyan nem tudtad kiválasztani a helyes gyűrűméretet?!

 

Alice talkshow vendége végül Bette lesz, aki őszintén beszél arról, miért is szeretne polgármester lenni, Dani-ben pedig a beszédet hallva megérik az elhatározás, hogy Bette-nek szeretne dolgozni, és ezzel ér véget az első rész.

Nem tudom eldönteni, hogy Alice szemüvege menő vagy a nagypapámét látom benne.

 

Sokkal, de sokkal diverzebb és jóval kevésbé fehér a Q generáció, mint az eredeti sorozat, a karakterek, úgy tűnik, motivációt és mélységet kapnak, és a további részekben fel fog tűnni Jamie Clayton, akit már ismerhettek a Sense8-ből, nekem pedig személyes kedvencem. Kíváncsian várom, mit tartogat az évad még.

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X