Kult

Az LMBT Történeti Hónap eredete – élménybeszámoló a kezdetekről

Kérdezhetnétek azt is, miért jó az nekünk, ha februárban a magyar és nemzetközi LMBT-történelemre, történetekre fókuszálva programsorozatot szervezünk. Nos, azért, mert az LMBT Történeti Hónap a magyar és külföldi LMBT múltról és a kisebbség tagjai által létrehozott értékekről szól, amelyek jelentős része láthatatlan marad a tananyagban, a közéletben, a kultúránkban, vagy akár a történelemben.

 

Történeti kitekintés

Az LMBT Történeti Hónapot Rodney Wilson középiskolai tanár rendezte meg elsőként 1994-ben az Egyesült Államokban. Az USA-ban azóta is októberben, a nemzetközi Coming Out Day-hez kötődően szervezik meg. Az ötletet 2004-ben vette át az Egyesült Királyság, viszont a saját történelmükhöz igazodva februárra tették ennek idejét, hiszen 2003 februárjában törölték el a 28-as szakaszként ismert törvényt, ami megtiltotta az iskoláknak, hogy a homoszexualitás kérdésével foglalkozzanak.

Hogyan jutott el hozzánk?

2012 tavaszán „Engaging Hearts and Minds” elnevezéssel a szervezők Ljubljanába invitálták az európai LMBT szervezetek képviselőit egy egyhetes képzésre, ahol addigi tapasztalataikat adták át az LGBT Történeti Hónap fontosságáról és szervezésének mikéntjeiről. A Háttér Társaságot és a Labrisz Egyesületet is két-két fő képviselte.

2012., Ljubljana – Szervezők Európából
Sánta Marcsi (az első balról) és Bognár Szandi (az ötödik balról) a Háttér Egyesülettől

A Labrisz akkori önkéntese így emlékszik: „A tréning skóciai főszervezőinél már az egy hónapos, februári rendezvénysorozatnak is több éves története volt, míg a romániai és szlovák LMBT-egyesületek szervezői egyéves munkáról tudtak beszámolni. A többiek – litvánok, hollandok, csehek, írek és mi, magyarok is – tervezgettük, hogy vajon nálunk hogyan működne egy ilyen eseménysorozat, kik azok, akiket mindenképp érdemes bevonni, milyen eseményekről kellene megemlékezni, és mik azok a kulturális értékek, amiket fel lehetne mutatni az „LGBT History Month” keretében.”

Szállásunk a Metelkován

Ljubljana belvárosában, a Metelkova nevű művésztelepen történt mindez. Egy hostellé átalaktott börtönben laktunk, ahova nem is olyan régen az egykori Jugoszlávia politikai foglyait zárták be.

A skót történész és aktivista, Amy Murphy

Mit hoztunk magunkkal Szlovéniából?

Miért volt jó ez a képzés azon túl, hogy azóta immár hatodszor rendezzük meg itthon a saját LMBT Történeti Hónapunkat? Azt hiszem, azért is, amiért minden más LMBT-képzés is jó: jobban megismered a hazai LMBT-társszervezetek aktivistáit, információhoz jutsz, kommunikációs és szervezési technikákat tanulsz, lesznek nemzetközi kapcsolataid, vagy csak úgy, egyszerűen jól érzed magad és még a nyelvet is gyakorlod.

Ami talán a legfontosabb, életre szóló barátságokat köthetsz, lesznek olyanok, akikre évek múltán is jó érzéssel emlékszel. Nálunk ilyen személy volt a szlovák Andrej Kuruc és Martin Macko, akik azóta is küzdenek Szlovákiában a melegek jogegyenlőségéért, vagy az ír Jonathan MacCumhaill, aki társaival LMBT tanácsadó testületet alakított ki, illetve a skót Hugh Torrens-re, aki azóta Skócia legnagyobb sportszervezetének, a LEAP-nek a vezetője.

Balsról jobbra: Andrej, Martin (Pozsony), Jonathan (Dublin), Robert (Kassa),
Amy (Edinburgh), Mari (Budapest), Daniela (Bukarest)

Az egyik legismertebb skót aktivista, Hugh Torrance

Hadd említsem meg még az örökmozgó román Daniela Priscariut, aki nem sokkal később az ILGA Europe-ban dolgozott és a litván Ing Stankét meg Elena Dapkunaitét, akik a helyi történeti hónapon kívül a Balti Pride szervezésében is részt vettek.

Jonathan (Dublin), Daniela (Bukarest), Ing és Elena (Vilniusz)

A képzés eredményeként Magyarországon 2013 februárjától rendezzük meg a programsorozatot Budapesten és a vidéki nagyvárosokban. 

Segítenél a szervezésben? Január 17-én, szerdán önkéntestalálkozó lesz a Szimpla kávézóban, a részleteket ITT tudod megnézni. Ha lemaradtál a találkozóról, akkor ITT tudsz informálódni és jelentkezni a rendezvény szervezőinél.

cikk második, befejező részéből pedig azt is megtudhatjátok majd, hogy milyen programokra számíthattok az idei rendezvényen.

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X