Coming out Inspiráló Világ

A szomszéd fűje mindig zöldebb? – Interjú a leszbikus* életről Litvániában

A Baltikum egyre népszerűbb turista úticél, mégis nagyon keveset tudunk az egyes Balti államokról. Például mire számíthatunk, ha párunkkal kézen fogva sétálgatunk Litvániában? E havi vendégünk Vilniusról és Kaunasról is mesél, miközben elénk tárja saját önfelfedező útját, amely az internalizált homofóbiától a nonkonformista gender-identitásig vezetett.

 

Pár szót mondanál magadról, Gabriele?

A nevem Gabriele Garlaite. Litvániából származom. Vilnius a szülővárosom és életem nagy részét itt éltem le.  Egy nagyon hosszú belső harc után 2015-ben fogadtam el, hogy leszbikus vagyok. Heteronormatív és homofób környezetben nőttem fel, így nem volt egyszerű. De ma már egy büszke, előbújt leszbikus vagyok. Feministának tartom magam, ezért erősen hiszek benne, hogy minden nőnek fel kell szabadulnia a patriarchátus alól. Az a véleményem, hogy leszbikusnak lenni az egyik legjobb fegyver a patriarchista hatalom és nemi szerepek ellen. Tudatosan törekszem rá, hogy nonkonformista legyek az életem legtöbb területén, például nem borotválom a testem; rövid a hajam; amikor csak lehet, nőkkel töltöm az időm; és nem tartok fenn heteronormatív kapcsolatokat. A férfiak világában élünk — egy olyan világban, amit férfiak hoztak létre, a férfi érdekeket szem előtt tartva —, ezért nagyon fontos felismernünk, hogy a leszbikusság az egyik legfelszabadítóbb döntés. Arra buzdítalak tehát benneteket, hogy emlékezzetek, nőként nővel lenni egy igazán egyedi élmény; barátság, párkapcsolat és nővérség egyben.

 

 

Valóban. Most térjünk rá Litvániára. Milyen LMBTQ+ embernek, vagy konkrétan leszbikusnak lenni az országban?

Az LMBTQ+ emberek számára nem túl pozitív a helyzet Litvániában, és nem sokat változott az utóbbi években. Vannak ugyan pozitív jelek, de összességében a dolgok rosszul állnak. Mivel társadalmilag nem elfogadottak az azonos nemű kapcsolatok, se házasságra, se bejegyzett élettársi kapcsolatra nincsenek jogi keretek. Azt viszont törvény írja elő, hogy fiatalkorúak nem kaphatnak pozitív információt az LMBTQ jelenségről. Ami specifikusan a leszbikusokat illeti, a láthatatlanság a legjobb szó. Nincsenek ismert LBTQ celebek és példaképek az országban. A legtöbb ember szerint ez csak egy szakasz, amit majd kinövünk, így nem kell komolyan venni.

 

 

Említetted, hogy Vilniusban élsz. Milyen a helyzet a litván fővárosban?

Vilnius a legeurópaibb város az egész országban, ami azt jelenti, hogy nagyon más élmény LMBT emberként itt élni, mint bárhol máshol Litvániában. Nem meglepő látvány két lány, aki kézen fogva sétál vilnius utcáin. Éppen ezért azt kell mondanom, hogy előbújt leszbikusként teljesen biztonságban érzem magam itt. Ha viszont bárhova máshova megyek, akár csak Kaunasba, az ország második legnagyobb városába, hirtelen nagyon szembetűnővé válik (alternatív) szexuális orientációm.

 

Tehát Vilniusban biztonságos leszbikusnak* lenni. De beszélhetünk “leszbikus* közösségi életről” Vilniusban?

Nem igazán. Van pár program, de nem túl aktív a közösségi élet. Van például egy kosárlabda csapatunk, a Gender Wrongs nevű queer női közösség, ami minden vasárnap találkozik. A Gender Wrongs szokott (évente 3-4 alkalommal) partikat is szerveni queer nőknek, majd a belépőkből összegyűjtött pénzt feminista vagy queer projektekre fordítja. Például tavaly a Sapfo nevezetű projektbe fordították a bevételt, hisz ez egy 2012. óta futó feminista közösség. Az ilyen, rendszeres, közösségi programokon kívül van még pár random esemény és kezdeményezés az év különböző időszakában.

 

 

Végezetül, szívesen meghallgatnánk egy coming out-od történetét, ami valamiért fontos volt számodra.

Anyukámnak csak 6 hónappal azután bújtam elő, hogy magam rájöttem. A reakciója nagyon megindító volt. Mivel mélyen vallásos és tele van sztereotípiákkal, önmagát vádolta azért, ami akkor bennem zajlott. Annak idején, mikor terhes volt, fiút akart, nem lányt, és azt gondolta, én ezért lettem leszbikus. Éveken keresztül küzdött azzal, hogy elfogadjon így, annak ellenére, hogy a felszínen a kapcsolatunk rendben volt. Aztán egy nap, körülbelül egy évvel ezelőtt, egyszer csak megszólalt egy reggeli közben: “Sajnálom, hogy nem tudtalak elfogadni annak, aki vagy.” És ezzel tulajdonképpen azt adta tudtomra, hogy valami megváltozott benne és meglelte a békét. Azt kell, hogy mondjam, tényleg megváltozott valami: azóta nagyon közel vagyunk egymáshoz és mindent elmesélek neki.

 

Inspiráló történet; köszönjük, hogy megosztottad velünk, Gabriele!

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X