Kult

The L Word: Q generáció negyedik rész – Hogyisvolt?

Az előző héten Finley elfogadta, hogy összekavart egy lelkésszel, Shane lefeküdt Lenával, Micah Hassannal vigasztalódott, Dani pedig komoly konfliktusba került az édesapjával és Sophie-val. Bette-ről megtudtuk, hogy még mindig viszonyt folytat Felicity-vel.

A rész végére többet tudunk majd Bette és Shane múltjáról, és sokkal szomorúbb lettem, mint amikor még információmorzsákból próbáltam összerakni, hogy mi is történt.

Mint az eddigi részek, itt is egy szokásos LA reggellel nyitunk, Bette és Felicity a hotelszobában szobaszervizes reggelivel nyitják a napot. Mikor Felicity felteszi “A KÉRDÉST” Bette-nek, ő csak elkerüli a választ, hiszen hogy lehet arra jól felelni, hogy mit is akar Bette Felicity-től, egy polgármesteri választási kampány közepén.

Palacsinta és dráma.

Vágás, és Shane legutóbbi kalandjához kerülünk, legalábbis elsőre ezt hisszük, de miután elhangzik az “I love you” már gyanakodni kezdünk, és máris Shane reggelében találjuk magunkat, szülinapi smsekkel (még Helenától is!!!), az egészet pedig Finley és a szülinapi ajándékkosár teszi teljessé. Szegény Rebecca, pedig Finley ágyában maradt, kétségek között, hogy vajon lesz-e ebből a románcból valami, vagy sem.

“Boldog szülinapot!” - brit akcentussal

Eközben Dani és Sophie reggeli rutinja felborul, mert Dani inkább elmegy futni, amit - mint megtudjuk - akkor csinál, ha valami nincs rendben. Nem derül ki, hogy zajlott le, sőt egyáltalán lezajlott-e a beszélgetés Dani és az édesapja között, de feltehetőleg igen, és most ennek a következménye a távolságtartás Sophie-tól. Természetesen, Finley ebbe a reggelbe is megérkezik, és megbeszéli Sophie-val a Rebecca szituációt, Sophie pedig közli Finley-vel, hogy márpedig amit érez, az igenis szerelem. 

A Planet 2.0-ban folytatódik a délelőtt, csak a szokásos Bette, Alice és Shane reggelivel. Bárcsak én is minden reggelemet a barátaimmal kezdhetném egy kávézóban, de szerintem senki nem kelne fel ezért hajnali 5-kor.

Megtudjuk, Alice azért van rikító sárgában, mert az LA Times riportere követi egész nap, és készít vele profilinterjút. Ekkor betoppan Bette is, akinek gyanúsan jól telik a reggele. Gyorsan a szülinapi bulira terelődik a szó, de Shane kiköti, hogy csak velük szeretne meginni valamit, aztán ennyi. Látszólag Alice és Bette belemegy. 

Ezután Shane megmutatja az új bárt, amit Dana’s-nak nevezett el. Itt szerintem mindenki elsírta magát, de legalább egy könnycseppett elmorzsolt, mert én tutira. Alice és Bette imádja a nevet.

Én nem sírok, te sírsz!

A bárban Tess és Lena már az esti meglepetés bulira készülnek, némileg több itallal, mint amennyi egy normális estére kellene, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek. Shane bejött csekkeket aláírni, Lena pedig készségesen megmutatja neki, merre is vannak a csekkek. Tess már sejti, hogy valami nem oké. 

Miért csalná meg bárki is Jamie Claytont?

Bette a reggeli után egy kampányfotózásra ment, ahol Dani jóvoltából kiderül, hogy Felicity-nél maradt a telefonja. Dani a kampányt tartva szem előtt, konkrétan leteremti Bette-t, hogy kapjon már az eszéhez, hiszen emberek munkája és jövője múlik a választás kimenetelén, és igazán átgondolhatná, hogy mit is csinál. Ez mondjuk innen fair.

Alice is fotózásra ment, őt az irodájában fotózzák, Nat és a gyerekek is ott vannak, majd betoppan Gigi is, a kölykök váltóruhájával. A Gigi - Alice interakcióból a riporter azt gondolja, hogy Gigi Alice partnere, de ekkor befut Nat, és végül neki teszi fel a kérdéseket. Például azt, hogy miként működik a munka-magánélet egyensúly az életükben. Nat válasza nem egészen az, amit Alice hallani akar. 

Dani eközben visszacseréli a telefonokat, és kiosztja Felicity-t is. Innen ez is jogos. 

Visszakerülünk Alice-hez, aki a Jeff Milner interjújára készül, ő lesz a talkshow következő vendége. Drew befut néhány új kérdésötlettel, amik a legkevésbé sem nyerik el Alice és Sophie tetszését. Drew közli, hogy vagy felrakják a kérdéseket, vagy nem marad semmi a talkshowból. 

Szóval itt ez az egész talkshow, ami Alice neve alatt fut, de közben pedig tv, tehát a producerek megmondják mi legyen, és még ott a közönség is, aki valójában életben tartja a showt. Alice nem akar olyat eladni, ami nem fér bele az elvi integritásába, a csatorna pedig nem akar csak rétegnézettséget. Azt gondolom, Alice konoksága csak egy darabig marad megtorlatlan.

Visszatérünk Danihez és Bette-hez, ahol Dani ismét felhívja Bette figyelmét arra, hogy egy klasszikust idézzek: “befejezhetné a baromkodást.” (“She could get her head out of her ass. It’s not a hat.” - Pitch Perfect). A veszekedés végén elhangzik, amire három része megy az utalgatás, hogy miért is indul Bette. Kit meghalt heroin túladagolásban, Bette pedig tenni akar a rendszer ellen, erre azt gondolja a polgármesteri szék lenne a legjobb hely. Dani érzi, hogy darázsfészekbe nyúlt, Felicity-ről kiderül, hogy valójában ő segítette át Bette-t ezen a nehéz időszakon, és mégsem ő a főgonosz. Innen kicsit más színben tűnik.

Elérkezik a talkshow felvétele, Jeff és Alice kerülnek egymással szembe. Alice felteszi a Drew által jóváhagyott kérdéseket is, de mégis sikerül olyan témára terelni a beszélgetést, hogy Jeff jöjjön ki belőle rosszul. Drew kiakad, az LA Times riporterének tetszik a bátorság, mi pedig tudjuk, hogy Bette még igenis kavar Felicity-vel, tehát Alice-t ez még nagyon rosszul érintheti a jövőben.

Este visszakerülünk Danihez és Sophie-hoz, akik végre megbeszélik a problémájukat, mint két felnőtt ember, és Sophie odaadja a nagymamája gyűrűjét Daninek, aki erre már nem tud másképp reagálni, mint hogy kibékülnek a kád vízben.

Eközben Bette és Shane már az esti iszogatásra készül, Shane fűvel, Bette pedig sütéssel. Kinek mi. Végül mindketten betépnek, és Shane aláírja a válási papírokat. Itt végre megtudjuk, mi történt Shane házasságával. Shane egyszerűen nem akart gyereket, Quiara pedig igen. Valahol megnyugtató, hogy Shane nem csalta meg a feleségét, hanem “csak” ezen ment szét a házasság, de közben minden szomorúbb lesz tőle. Egyszer már láttam ilyet, Alex Danvers és Maggie Sawyer jegyessége is emiatt bomlott fel, a kicsi szívem nem bír már többet.

Kit biztosan jobban énekelne, mint ők, de a gesztus tökéletes.

Mi lehetne erre a szomorúságra a legjobb megoldás, mint egy jó meglepetésbuli. Shane tudomásul veszi, hogy elmarad az iszogatás, és egy nagyon hosszú vendéglistás (Finley!) partin fogja ünnepelni a 40. szülinapját. 

De mi minden is történik a partin?

Először látunk egy borzasztóan cuki képmontázst, amin Shane, Alice, Bette és Dana néznek vissza ránk, 10 évvel ezelőttről. Ennél jobb megemlékezést el sem tudnék képzelni, nagyon szép volt ez a készítők részéről. 

Aztán jönnek az újak, itt van Sophie, Finley, Dani és Micah is. Sőt José és Hassan is. Tess és Lena vannak a bárpultban, természetesen Nat és Gigi is meg vannak hívva az eseményre. Ennyi drámából csak jó sülhet ki, nem?

Első körben Dani bocsánatot kér Bette-től, aki megígéri, hogy befejezi a viszonyt. Shane beszédet mond, Lena mindezt levideózza, Tess a háttérben pedig már tudja.

Finley nagyon odateszi magát, hiszen minden pia ingyen van, és a sokadik rövid után remek ötlete támad, nyilván tudjuk kinél fog kikötni. A Micah-Hassan-José háromszögre kerül a fókusz, ahol elég sok a megbeszéletlen probléma, főleg Micah és José részéről. 

Finley részegen beesik Rebecca vacsorapartijára, majd közli vele, hogy persze, el tudja fogadni a lelkészi létét, hiszen ez nem valódi, mert az egyház sem valódi, meg egyébként is szerelmes belé. Rebecca rácsapja az ajtót, majd Finley, mint egy kiskutya, aki nem érti miért van leszidva, mikor ő csak játszani akart a drága rongyszőnyeggel, hazakerekezik.

Most mit csináltam?

Tess konfrontálódik Lenával, aki először letagadja, hogy bármi is lenne közte és Shane között. Ez a pillanat jelenti a kapcsolatuk végét, Tess pedig inkább otthagyja az egész bulit, minthogy még egy percet együtt kelljen velük töltenie. Innentől lesz izgalmas a bár jövője, és szeretném megölelni Tess-t. 

A buli végére mindenki kitalálja, hogy kivel szeretne hazamenni, Dani és Sophie hamar lelépnek, hogy inkább kettesben folytassák a bulit, valamint Micah és José is egymás szájában kötnek ki.

Aztán végül elérünk ahhoz a ponthoz, amitől felrobbant az L Word internet. Igen Alice, Nat és Gigi. Valljuk be, már a második rész óta ebben reménykedünk. Én legalábbis abban, hogy az írókban lesz annyi, hogy kapunk egy mini You Me Her-t három nővel, hiszen a poliamor kapcsolatok igenis hozzátartoznak a queer kultúrához. Egyelőre csak egy hármast kaptunk, Shane irodájában, ami elég szépen össze volt rakva, de én nagyon- nagyon remélem, hogy ez a szál nem áll meg itt. A monogámia határainak feszegetése helyet érdemel a progresszív gondolkodásban, és ez a helyzet egy kihagyhatatlan lehetőség erre. Az interjús kép és cikk is inkább arra utal, hogy a bulin történő szex nem egyszeri alkalom lesz talán, én abszolút be tudnék állni a mögé, hogy Alice egy poliamor családban találja meg a munka-magánélet egyensúlyát.

Oké, ez elég szexi.

Mielőtt vége lenne az ünneplésnek, Shane megkapja a tortáját, Alice, Nat és Gigi eléggé csapzott hajjal előkerülnek az irodából, és legeslegvégül Quiara is megjelenik a partin.

Ez a vicc sosem lesz szakállas.

Sok minden kiderült a részben, ami később elég indokot ad majd bármilyen drámára, de egyértelműen a szülinapi bulis jelenetek vitték a részt előre. Külön értékelem a rész végén Halsey - Strangers című számát, ennél jobb lezárást nem is kaphatott volna az epizód.

Quiara.

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X