Kult

Leszbikus* párok a sci-fi és a fantasy világban

Okosak, rátermettek, megmentik az embereket (és időnként a világot), küzdenek a gonosszal és még leszbikusok* is? Az utóbbi években több olyan sci-fi és fantasy sorozat is akadt, amely nem félt hőst csinálni leszbikus* karaktereiből, illetve a hőseiből leszbikust*, ráadásul engedte őket szerelembe esni a képernyőn. Mindezt úgy, hogy ezek a karakterek nem elsősorban a melegségük miatt voltak érdekesek. Sőt! Íme, néhány ilyen – szigorúan szubjektív alapon kiválasztott – sorozat és főhőseik a közelmúltból és a jelenből.

 

Cosima & Delphine - Orphan Black

Az emberi klónokról szóló, nemrég véget ért kanadai sci-fi sorozat fontos eleme a diverzitás, így nem  meglepő, hogy az egyik főszereplő klón, a biológia szakos doktorandusz Cosima leszbikus. Ráadásul az egész sorozat legfontosabb szerelmi szálává a közte, és a szintén tudós Delphine között kialakult “se veled, se nélküled” kapcsolat vált.

Miközben, az egyébként rendkívül akciódús sorozat konkrét balhéiból Cosima többnyire kimarad, mégis neki van az egyik legfontosabb szerepe a történetben. Az ő feladata megtalálni a gyógymódot a klónok halálos betegségére (eleinte ráadásul Delphine segítségével).

Hozzá kötődik a sorozat egyik kulcsmondata, amikor arra a kérdésre, hogy meleg-e, azt válaszolja: a szexualitása nem a legérdekesebb dolog rajta. Maga a sorozat is ennek szellemében íródott, a világ legtermészetesebb dolgaként jelennek meg benne a leszbikus, bi, meleg vagy akár transznemű karakterek.

 

Shaw & Root - Person of Interest

A Person of Interest alapsztorija, hogy létezik egy számítógépes rendszer, egy mesterséges intelligencia, a „Gép”. Ez a rendszer a különböző adatokból, információkból kikalkulálva napról  napra, epizódról epizódra kidobja azoknak az embereknek az egyedi azonosító számait, akiket valamilyen veszély fenyeget, vagy éppen ők jelentenek veszélyt másokra. A címben említett Shaw és Root egy olyan szűk csoport tagja, akik igyekeznek megmenteni ezeket az embereket másoktól vagy önmaguktól.

Sarah Shahi (aka Carmen a The L Wordből) újra leszbikus karakter bőrébe bújt ennek az amerikai sci-fi sorozatnak a kedvéért. Megállapíthatjuk,hogy nagyon jól áll neki az érzelmekre képtelen, kvázi pszichopata orgyilkos Shaw szerepe, akiből aztán mégis sikerül előcsalogatni az érzéseket. Shaw és a szintén nem teljesen komplett hekker, Root – aki nem mellesleg a történetben főszerepet játszó, mesterséges intelligencia iránt is mély érzéseket táplál – gyakorlatilag az első közös jelenetüktől kezdve csipkelődnek és húzzák egymást. Ennek ellenére tragikus dolgoknak kell bekövetkeznie, hogy rájöjjenek: érdemes kimondani az egymás iránti érzéseiket.

 

Bo & Lauren - Lost Girl

Hogy ne csak sci-fi sorozatok legyenek a listán, itt egy fantasy-sorozat Kanadából, melynek főszereplője Bo. Bo egy biszexuális szukkubusz, egy olyan természetfeletti lény, aki szexuális energiával táplálkozik, szex hatására gyógyulnak a sérülései, az érintésével pedig bárkit rá tud venni bármire. Különlegességét az adja, hogy ő az egyedüli, aki nem köteleződött el a Fae-k (ez a történet szerint az emberek között élő, különféle misztikus lények összefoglaló neve) egyik klánja felé sem, így a maga módján küzd a gonosz ellen.

Bár a sorozat tele természetfeletti lényekkel, és  közülük jó párral szoros kapcsolatba is kerül, legnagyobb hatással mégis  egy ember lesz rá: az a doktornő, aki a sorozat legelején megvizsgálja. Már az első pillanattól érezhető, hogy előbb-utóbb valami történni fog Bo és Lauren között. A sorozat öt évada alatt elég sok mindenen és mindenkin mennek keresztül mindketten, de végül happy end lesz a történetük vége. És közben még a világot is megmentik.

 

Alex & Maggie - Supergirl

A repkedő szuperhősnőről szóló amerikai sorozat – igen, nem véletlen a névhasonlóság Supermannel, ő az unokatestvére – nem félt teret adni egy leszbikus karakternek. Supergirl (Kara) fogadott nővére, a titkosügynökként dolgozó Alex egy ügy során találkozik a szintén földönkívüliekre specializálódott, nyíltan leszbikus* rendőrnővel, Maggie-vel, akinek hatására végül elő is bújik. Ez a coming out, illetve később Karával való beszélgetése is nagyon meghatóra sikerült jelenetek.

Bár Maggie először visszautasítja Alexet arra hivatkozva, hogy nem szeretne olyan nővel kezdeni, aki épp csak most ébredt rá arra, hogy meleg, a forgatókönyvírók viszonylag hamar összehozták a két karaktert. A második évad pedig már úgy ért véget, hogy egy esküvő is kilátásba került: egy világvége megakadályozását követően Maggie megkérte Alex kezét, aki igent mondott. Azóta már fut a harmadik évad, amiből kiderül, hogyan alakult a pár sorsa, de nem akarunk (még többet) spoilerezni, nézzétek meg!

 

Clarke & Lexa - The 100

Adott egy posztapokaliptikus világban játszódó sorozat, amelyben száz fiatalt leküldenek az űrből a Földre, hogy kiderüljön, élhető-e az atomháború sújtotta bolygó száz év elteltével. Az rögtön kiderül, hogy igen, nem sokkal később pedig az is, hogy már élnek is emberek a Földön.

Az „égiek” és a „földiek” között igencsak nehezen megy a szövetségkötés. Clarke, az „égiek” informális vezetője és Lexa, a „földiek” vezetője viszont egymásra találnak, bár arra egészen sokat kellett várni, hogy fizikailag is teljesen egymáséi legyenek. Nem sokkal ezt követően Lexa meghal, ráadásul teljesen értelmetlenül. (Ezen a rajongók teljesen érthető módon ki is akadtak.) A történetük azonban itt még nem ért véget: Lexa holtában is segített Clarke-nak legyőzni egy gonosz mesterséges intelligenciát, így együtt mentették meg a világot.

 

+ Willow & Kennedy - Buffy, a vámpírok réme

Van még egy sorozat, ami bár nem az utóbbi pár évben futott, nem maradhat le egy olyan listáról, amely a sci-fi és fantasy sorozatok leszbikus* hőseiről szól. Az amúgy is számtalan téren úttörőnek számító, 1997-ben indult Buffy, a vámpírok rémének egyik főszereplőjéről, a boszorkány Willow-ról ugyanis a sorozat egy későbbi évadában kiderült, hogy leszbikus, miután beleszeretett egy másik boszorkányba, Tarába. Tara később meghalt, ami után Willow sokáig nem találta a helyét, végül összejött egy másik lánnyal, Kennedyvel.

Az ő szeretkezésük volt az első leszbikus szexjelenet olyan sorozatban, amit az USA-ban országos tévécsatornán megjelenítettek. 2003-at írtunk akkor. Azóta szerencsére már sokkal több hasonló jelenetről tudunk beszámolni (és lehet, ezt egyszer meg is tesszük).

*

Ahogy a cikk elején jeleztük, a lista természetesen nem teljes, biztosan vannak, akik hiányolnak róla valamit, illetve valakiket. Várjuk további kedvenc sci-fi és fantasy sorozatbeli párjaitokat.

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X