A 2019-es év első interjújában a leszbikus* közösség egy olyan csoportjának szeretnénk teret adni, akik eddig háttérbe szorultak. A legtöbb interjúnkban olyan nőkkel beszélgettünk, akik nagyvárosokban töltik mindennapjaikat. Sokan megjegyezték, hogy az ő tapasztalataik a leszbikus* életről nem feltétlenül tükrözik azok körülményeit, akik, tőlük eltérően nem városokban, hanem kisebb településekben élnek. Ezért úgy éreztük, itt az ideje, hogy az ő hangjukat is halljuk.

 

Ma egy olyan emberrel fogunk beszélgetni, aki első kézből el tudja mesélni nekünk, mit jelent leszbikusként* kisvárosban élni. Fogadjátok szeretettel Ilariát, aki Olaszországot mutatja be az év első interjújában.

 

Ciao, Ilaria. Mesélj egy kicsit magadról!

Ilaria Todde a nevem. Szardínia szigetén, egy Nuoro nevű városkában születtem és nőttem fel. Most Brüsszelben élek, mert EU-s ügyekkel szeretnék foglalkozni. A tanulmányaim ideje alatt egy észak-olasz településen, Trentóban laktam, és itt kezdtem el közéleti tevékenységemet egy helyi leszbikus szervezetnél. Ez az élmény alapozta meg LMBTQ+ (elsősorban leszbikus*) aktivizmusomat, először nemzeti szinten, illetve most már nemzetközin. Örömömre szolgál, hogy az Európai Leszbikus* Konferencia szervezői között lehetek, jelenleg a második konferenciát készítjük elő, amely Kijevben lesz április 12-14. között. A regisztráció elkezdődött!

 

 

Köszönjük az emlékeztetőt, ott leszünk Ukrajnában mi is. De most repüljünk Olaszországba. Általánosságban mit mondanál az olasz LMBTQ+ közösség körülményeiről?

Ami a jogi helyzetet illeti, 2016-ban fogadták el a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt. Hagy maga után kívánnivalót, különösen az azonos nemű szülők jogait illetően, de mindenképpen fontos előrelépés egy olyan országban, ahol eddig semmilyen jogi lehetőségünk nem volt.

A szociális helyzet tekintetében, azt gondolom, nagyon fontos körülmény, hogy ki hol él. Nem is nagyon lehet általánosítani: az olasz LMBTQ+ emberek helyzete nagyon eltér aszerint, hogy mennyire nagy, mennyire vallásos vagy mennyire fejlett a város, ahol élnek. Általános vélekedés, hogy Észak-Olaszország elfogadóbb, mint Dél, talán mert gazdagabb és iparilag fejlettebb. Az én személyes tapasztalatom épp az ellenkezőjére mutatott rá. Trento, hiába északi, és ezért tehetősebb, a vallás erős jelenléte miatt sokkal konzervatívabb, mint a déli, elvárásaink szerint fejletlenebb Nuoro.

 

 

Mesélj még kicsit erről a két településről, kérlek!

Trento és Nuoro két nagyon eltérő városka, mind történelmét, mind kultúráját, mind gazdaságát tekintve. Ennek ellenére vannak közös vonásaik a helyi LMBTQ+ közösség helyzetét illetően. Mindkét helységre igaz, hogy az emberek nem igazán bújnak elő a munkahelyükön. Ez részben azzal magyarázható, hogy nem nagyon számíthatnak jogi védelemre diszkrimináció esetén, részben pedig azzal, hogy a gazdasági válság miatt még mindig nagyon nehéz új munkát találni, ha az embert kirúgják.

 

És milyen a közösségi élet?

Ahogy korábban említettem, ezek a városok elég kicsik, és földrajzilag elszigeteltek, ami rányomja a bélyegét az LMBTQ+ emberek, különösen a leszbikusok* életére. Trento gazdagabb és nagyobb, van is pár LMBTQ+ szervezete. Tavaly pedig, a város történetében először, megrendezték a Pride-ot, ami iszonyú fontos az LMBTQ+ közösségi élet szempontjából. Specifikusan leszbikus* helyek azonban nincsenek, még egy szervezetet is nehéz fenntartani, hisz kevés a forrás, és csak önkéntes erőre lehet építeni. Ennek ellenére, azt gondolom, nagyon nagy szükség lenne leszbikus* szervezetekre a különösen elszigetelt és kisebb méretű városokban, mert ezek biztosíthatnák az elfogadó közeget a helyi közösség számára. Amikor Trentóban éltem, éppen az ilyen biztonságos terek kialakítása és fenntartása volt aktivista tevékenységem legfőbb célkitűzése.

Ami pedig Nuorót illeti, ott nem is beszélhetünk „leszbikus* közösségi életről”. Annyira kicsi a város, hogy nemcsak leszbikus* szervezete, de semmilyen LMBTQ+ szervezete nincs.

 

 

Úgy érzem, ez azt is jelenti, hogy teljesen egyedül kellett megbirkóznod a “leszbikussá válással” fiatal korodban. Milyen hatással volt ez az önelfogadásodra és a coming outra?

Ami azt illeti, ez a kérdés most nagyon aktuális, ugyanis az első coming outom 10. évfordulóját ünneplem. Azóta felhalmoztam némi tapasztalatot a kérdésben. Az egyik dolog, amit elég gyorsan megtanultam, hogy az előbújás tulajdonképpen arra ad lehetőséget a körülötted élőknek, hogy előhozzák magukból a legjobbat.

Még akkor is, ha a másik reakciója negatív, egy ilyen bejelentés roppant jó visszajelzés arról, mennyire erős alapokon áll (vagy állt) az a kapcsolat. Összességében nekem a legtöbb coming out-élményem pozitív; sőt, azt kell mondanom, számomra fontos ember sosem reagált negatívan. Még a „nehéz” előbújások is előbb-utóbb jól végződtek – például a szüleimmel is.

 

Ezt jó hallani. Köszönjük, Ilaria. Találkozunk Kijevben!

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Feliratkozás előtt kérünk, olvasd el Adatkezelési tájékoztatónkat

Szerző