Ebben a hónapban egy olyan országba kalauzolunk el benneteket, ahol kevesen jártak: Kirgizisztán neve titokzatosan és ismeretlenül cseng legtöbbünknek. Fogadjátok izgalommal Mohirát, idegenvezetőnket, ezen a különleges felfedezőúton!
Mondanál pár szót magadról, Mohira?
Persze. Mohirának hívnak, jelenleg Biskekben, Kirgizisztán fővárosában élek, de Tádzsikisztánban születtem és egy ideig Üzbegisztánban is éltem. Queer nőként definiálom magam, és társadalomtudósként, jelenleg egy kirgiz egyetemen tanítok gender és LMBTQ+ témában. A hivatásomon kívül is foglalkozom az LMBTQ+ témával: egy helyi szervezetnél, a Labrys-nál önkénteskedem különböző oktatási és kutatási projektekben. Egy nemzetközi szervezetnek is tagja vagyok: a European Lesbian* Conference (újabban: EuroCentralAsian Lesbian* Community) szervezője vagyok – ugye itt ismerkedtünk meg. Rendkívül fontos számomra, hogy a hivatásommal és a magánéletemmel is részt vállaljak az aktivizmusban és a művészetekben.
Ez nagyon meggyőző. Mesélj egy kicsit arról, hogy honnan jöttél! Milyen az LMBTQ+ helyzet Kirgizisztánban?
Kirgizisztán a környék legprogresszívebb állama, ami az LMBTQ+ jogokat illeti. Szemben a szomszédos Üzbegisztánnal, nálunk nem törvényellenes melegnek, leszbikusnak vagy biszexuálisnak lenni. Az LMBTQ+ szervezetek, mint például a Labrys, bejegyzett szervezetek, vagyis legálisan működhetnek. Azzal együtt, hogy az utóbbi években jó pár előrelépést tettünk, például a transz jogokat illetően, az LMBTQ+ szervezetek és aktivisták egy olyan környezetben kénytelenek napi harcaikat megvívni, ami egyre erősebben homofób és nőgyűlölő.
Ez a konzervatív fordulat egy globális trend része, hisz a helyi konzervatív és nacionalista erők kapcsolatban állnak a világ hasonló szervezeteivel. Egy példa erre: 2014 óta nagy erőkkel kell küzdenünk egy homofób „meleg-ellenes propaganda” törvényjavaslat ellen, ami egy az egyben Oroszországtól lett átvéve (oda pedig érdekes módon amerikai ortodox hittérítőktől került, akik például Ugandában is előkészítettek egy meleg-ellenes törvénycikket). Egy ilyen környezetben elég sok queer ember kényszerül kettős életet élni: néhány meleg férfi és leszbikus nő például mondvacsinált házasságokba is belemegy, hogy engedjen a családi nyomásnak. A leszbikus nők gyakran áldozatai „kiigazító” megerőszakolásnak, illetve kényszerházasságoknak.
Összefoglalva, nem egyszerű nőnek lenni, pláne nem queer nőnek lenni Kirgizisztánban.
És Biskekben, a fővárosban milyen a helyzet?
Biskekben is kevés az olyan leszbikus, aki előbújt és nyíltan éli az életét. A legtöbbjük számára az egyetlen út egy szabadabb és nyíltabb élet felé az, ha elmennek otthonról. Ez részben azért van, mert a nők még mindig anyagi függésben állnak rokonaiktól, ezért a túlélésük a családi kapcsolatokon múlik. Az LBTQ+ nők láthatatlanok Kirgizisztánban, így az LMBTQ+ jogok kérdése meglehetősen nyugat-fókuszú, a meleg-házassággal a középpontban. Egy kapcsolódó példa, hogy az idei nőnapon, március 8-án, mikor a Labrys és hasonló szervezetek felvonultak a szivárványos zászlóval és mindez megjelent a nemzeti médiában, sok (progresszív) ember nem értette, hogy mi köze van a melegeknek a női jogokhoz. Még néhány helyi női szervezetet is emlékeztetni kellett, hogy az LMBTQ+ rövidítésben az L, a B, a T és a Q is takarhat nőket.
Valóban nehéznek tűnik a kirgiz leszbikusok* helyzete. Milyen a közösségi élet, ha beszélhetünk róla, Biskekben?
Biskek egyetlen mai napig működő LMBTQ+ bárja egy leszbikus pár kezében van. Számukra ez a bár nem annyira az üzletről, mint egy fajta aktivizmusról szól. Van még néhány másik hely is, amit vagy LMBTQ+ emberek meleg-barátok üzemeltetnek, illetve számos program. Hozzá kell tennem, Pride nincs, de a közösségünk elég erős és kreatív ahhoz, hogy folyamatosan pezsegjen az élet a városban vagy azon kívül.
Kifejezetten leszbikus hely nincs, de gondolom, ezen lehetne a jövőben dolgozni.
Igen, talán volna értelme kipróbálni. De ez a jövő zenéje. Mesélj még befejezésül a coming outról. Van valami inspiráló történeted számunkra?
Nem is annyira régen meghívást kaptam egy eseményre Biskekben, ami az LBQ+ női vezetőkre összpontosított. Ahogy készültem az esemény megnyitójára, észrevettem, hogy rajtam kívül egyik előadó sem definiálta magát nyíltan leszbikusként. Sőt, egy csomóan kifejezetten heteróként „coming outoltak” az előadásom után. Úgyhogy rászántam magam egy dupla előbújásra: leszbikusként és kommunistaként mutatkoztam be. Nem tudom, melyik sokkolta jobban a résztvevőket.
De van egy másik lényeges dolog, amit hozzá kell tennem ehhez a témához. Pár évvel ezelőtt írtam egy cikket a coming outról, mert úgy éreztem, ki kell fejeznem ellenérzéseimet az LMBTQ+ emberekre rárótt, „kötelező előbújással” szemben. Úgy érzem, ez a cisz-heteronormatív világ nézőpontját erőszakolja ránk: miért kéne előbújnunk? Helyette, azt javasoltam a cikkben, legyen egy Nemzetközi Előbújás Napja, amikor is meghívjuk a „heterókat” ebbe a csodás világba, ami a miénk, és arra buzdítjuk őket, hogy velünk ünnepeljenek, és kísérletezzenek saját nemükkel és szexualitásukkal.
