Nagy örömünkre egyre nagyobb teret foglalnak el az LMBTQ+ szálra épülő filmek, sorozatok a mozgóképek világában. A legnagyobb hatással (legalábbis rám) az igaz történeten alapuló filmek vannak. Sokkal érzékenyebben érint a tény, hogy ezek az emberek valaha léteztek, hogy küzdöttek valamiért, ami a jelenlegi helyzetünkre is hatással van. Kitapostak nekünk valamilyen utat az LMBTQ+ emberekkel elfogadóbb világ felé, úgyhogy nem árt, ha kicsit tájékozottabbak vagyunk a nem olyan messzi történelem erre vonatkozó részében is.

Összegyűjtöttem néhányat a teljesség igénye nélkül, amiket érdemes megnézni.  

 

Pride (Büszkeség és bányászélet)

 

Magával ragadó, kedves, léleksimogató, nagyon vicces film, ami mesterien dolgozza fel a komoly problémákat, amelyek – lássuk be – nemcsak a ’80-as években voltak aktuálisak.

A Pride történetének alapja Nagy-Britannia egyik legnagyobb bányász-sztrájkja. 1984-ben a Thatcher-kormány elkezdte bezáratni az állam számára veszteséges szénbányákat, amelyek főleg a kis települések családjainak egyetlen bevételét jelentették. Emiatt országos sztrájkba kezdtek, ezzel a kormány, a rendőrök és a bulvársajtó keresztüzébe kerülve. Akárcsak akkoriban az LMBTQ+ emberek. Így egy kisebb, lelkes meleg aktivista csoport a szolidaritás jegyében elkezdett pénzt, élelmet gyűjteni a hasonlóan hátrányos helyzetbe került bányászok számára. Wales egy eldugott falujába utaztak, ahol a konzervatív, hagyományos férfi-nő hierarchiában élő embereket kellett meggyőzniük, hogy fogadják el az adományaikat.

Adott az alapanyag egy megérintő filmhez, ami a hasonlóan hátrányos helyzetbe került emberek küzdelmeit, a köztük lévő ellentéteteket és azok feloldását, a nők helyzetét, a feminizmus perifériára szorulását, a coming out nehézségét, és az AIDS problémáját is feldolgozza. Mindezt könnyed párbeszédekkel, vicces helyzetekkel és a karakterek szépen ívelt jellemfejlődésével. Egyik percben falusi nagymamák szoknyájukat csapkodva nevetnek a meleg-magazinokon, és ők a legnagyobb buliarcok a melegbárban, a másikban egy pillantással és egy félmondattal kúszik be az AIDS problémája a filmbe. Sorolhatnám a jobbnál jobb és erősebbnél erősebb pillanatokat, de jobb élesben látni.

A film 2015-ben készült, Stephen Beresford forgatókönyvét  Matthew Warchus filmesítette meg. A dramaturgia miatt a valóság egyes elemeit, amik valószínűleg megosztóak lettek volna, kihagyták a filmből vagy átalakították. Így nem tárgyalja a thatcheri döntések mögötti gazdasági dilemmát, vagy a tényt, hogy Mark (Ben Schnetzer), az aktivisták vezetője, valójában  kommunista meleg-aktivista volt, míg a filmben idealista meleg-aktivistaként jelent meg. Viszont az 1985-ös Londoni Melegfelvonulást valóban bányászok vezették, így köszönve meg a támogatást, 1986-ban pedig a bányász-szakszervezet döntő szavazatával vették fel a meleg és leszbikus jogok védelmét a Munkáspárt alapokmányába.

Bátran ajánlom annak, aki esetleg még nem látta, aki pedig igen, annak ideje újranéznie, mert biztos talál benne új, fontos mozzanatot.

 

Freeheld (A nő, akit szerettem)

A valódi Lauren Hester-rel és Stacie Andree-val készült dokumentumfilm (bal) és Julianne Moore illetve Ellen Page főszereplésével készült feldolgozás (jobb)

 

Nehéz és szomorú témát dolgoz fel Peter Solett filmje, amely egy 2006-ban történt hosszú jogi huza-vonát dolgoz fel. Lauren Hester 25 éven át dolgozott rendőrként, miután előrehaladott rákot diagnosztizáltak nála az illetékes testület nem volt hajlandó bejegyzett élettársának, Stacie Andree-nak ítélni párja életjáradékát, ami minden rendőr házastársát, élettársát megillette. Az ügy nagy port kavart, sok szimpátiatüntetést szerveztek és nagy médiafigyelmet kapott. Végül 2006-ban sikerült megnyerniük az ügyet, így Laurel úgy halhatott meg, hogy Stacey tovább élhetett közösen, sok munkával felépített házukban, amit saját fizetéséből nem tudott volna megengedni magának.

2007-ben dokumentumfilm készült az eredeti szereplőkkel, 2015-ben pedig Julianne Moore és Ellen Page főszereplésével megszületett a Freeheld. A film vegyes kritikákat kapott a helyenként klisés és eltúlzott drámai jelenetek miatt, de összességében meghatóra sikeredett.

A legerősebb pont a szereplők viszonya  a homoszexualitással, ami minél szélesebb spektrumot próbál megjeleníteni a témával kapcsolatban. Laurel munkájában nőként különösen nehéz férfi kollégáival azonos bánásmódot elérnie, így a leszbikusságát is sokáig titkolja, ami csak tovább rontaná a helyzetét. A filmben többször kiemeli, hogy nem különleges bánásmódot szeretne, csupán ugyanazokat a jogokat, amelyek másokat is megilletnek. Párja, Stacey segítségével, aki nyíltan vállalja szexuális orientációját, (olykor sztereotipikus képet is fest arról) Laurelnek is sikerül felvállalnia önmagát. A legnagyobb jellemfejlődésen Lauren kollégája, a konzervatív, heteró Dane (Michael Shannon) megy keresztül, aki leküzdve az ellenérzéseit és mások szemében való megítélését, a végsőkig kitart nyomozótársa mellett. A történet legüdébb színfoltja Steven (Steve Carell) a meleg, zsidó ügyvéd és aktivista, aki helyenként paródia-szerű, de hiteles képet fest a meleg-jogi aktivistákról, akiktől a hivatali szervek joggal tartanak.

A film lehet, hogy könnyeket csal majd a szemedbe, de ha kíváncsi vagy a melegházasság engedélyezésének egyik fontos mérföldkövére, mindenképp ajánlom.

 

Colette

Missy szerepében Denise Gough (bal) és Colette szerepében Keira Knightley (jobb)

 

A Colette című filmnek a leszbikusság ugyan nem központi témája, de nagy szerepet kap benne a női szexualitással kapcsolatos tabuk ledöntése, a női egyenjogúság, illetve a házasság képlékeny intézménye.

Sidonie-Gabrielle Colette (1973-1954) az egyik legismertebb francia írónő, egyben az első, akit az akadémia meghívott a soraiba, és aki állami temetésben részesült. 20 évesen hozzáment a nála 14 évvel idősebb íróhoz, Henry Gauthier-Villars-hez. Miután fény derült a lány írói tehetségére Willy megkérte, hogy legyen a szellemírója. Pontosabban, Colette írt, alkotott, a művek viszont Willy neve alatt jelentek meg, mivel neki már volt kellő hírneve, de inspirációja nem igazán. Így született meg a Claudine-sorozat, amely hatalmas siker lett. A regény-sorozatnak köszönhetően anyagi nehézségeik végleg megszűntek, Willy hírneve és elismertsége pedig addig nem ismert magasságokba ugrott.

Wash Westmoreland rendezésében a film főként arra a folyamatra koncentrál, ahogyan Colette (Keira Knightley) lépésről-lépésre kilép a férje árnyékából, a társadalmi konvenciókból, illetve ahogyan önmagára talál, amiben leszbikus szerelmének, Missynek (Denise Gough) is nagy szerepe van. Abban az időben, amikor a nőnek tényleg a konyhában volt a helye, kilép az elnyomásból, nadrágot vesz fel, egyenjogúságot követel és megéli szabadon szexualitását.

A filmben ugyan már nincs benne, de válása után pert indított a Claudine-sorozat szerzői jogáért, amit meg is nyert. Külön érdekesség, hogy a film egyes jeleneteit Budapesten forgatták. Ha szereted a kosztümös életrajzi filmeket, mindenképp nézd meg.

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Feliratkozás előtt kérünk, olvasd el Adatkezelési tájékoztatónkat

Szerző