Leszbikus. Ha az átlagember meghallja ezt a szót, az a meghatározás jut eszébe, amit az értelmező kéziszótárban is olvashat: saját neméhez vonzódó nő. Az esetek többségében ehhez rögtön társul egy elképzelés is: nem egy “átlagos” kinézetű nőt kötnek a fogalomhoz, inkább sztereotípiák lépnek a képbe. A leggyakoribbakat talán mindenki ismeri: rövid haj, kockás ing, “pasis” viselkedés és megjelenés. A közhiedelem szerint ezek vagyunk mi, leszbikusok*.

Pedig ugyanúgy, ahogy a világon élő emberek sem egyformák attól, hogy bizonyos tulajdonságaikban hasonlítanak, mi sem vagyunk azok. Persze sokszor megpróbálnak skatulyákba kényszeríteni: butch, femme, lipstick, stb.

Nem szeretem magam egyikbe se beletenni, hiszen mit árul el egyetlen szó egy emberről, személyiségről? Semmit. Mégis, az előítéletek szerint, ha valaki rám néz, azt mondja, femme leszbikus vagyok, de még sok más és sokkal több is. Biztos vagyok benne, hogy hasonló cipőben járó társaim számára sem lesznek ismeretlenek a tapasztalataim, amiket most megosztok veletek.

Sokszor hallom, hogy mennyivel nehezebb a helyzetük azoknak, akiken látszik, hogy a nőket szeretik, hiszen hamarabb érheti őket támadás vagy negatív kritika. Ebben biztos vagyok, hogy igaz. Ennek ellenére néha azt kívánom, hogy bárcsak mindenki rögtön tudná rólam is, bárcsak a homlokomra lenne írva. Általában nem szokták rólam első látásra megmondani, hogy a nőkhöz vonzódom. Sőt! Legtöbb esetben el sem hiszik.

A szerző

Emiatt sokkal nehezebb ismerkedni. Ha én rámosolygok egy szimpatikus nőre, nem tudja hová tenni. Ha csak nézem, sokszor azt hiszi, hogy kritikusan méregetem, esetleg konkurenciaként tekintek rá.

A másik jellemzője a femme-ségnek a folyamatos magyarázkodás. Ha valaki nőies, hogyan lehetne leszbikus*?! A kedvenc történetem erről a családom előtti coming outom. Anyukám első kérdése ez volt: "de lányom, olyan szép vagy! Hogy szeretheted a nőket?" Ebből rögtön tudtam, hogy ő nem érti még a lényeget. Első körben nem is nagyon igyekeztem megmagyarázni neki, tudtam, hogy ez egy hosszabb folyamat lesz. Már ha egyáltalán sikerül. Sokáig az egész család reménykedett abban, hogy ez csak egy hóbort. Pontosan ezzel a kifejezéssel éltek: hóbort. Nemcsak a családom, az életemben mások is még a mai napig azt várják, hogy egyszer csak varázsütésre “meggyógyulok”, és a férfiakat fogom szeretni.

A szerző

Jellemző az is, hogy az emberek, főleg a férfiak, elkezdenek magyarázatokat gyártani. Azért szeretem a nőket, mert nem találtam meg még az igazi férfit. Elnyomom a bennem lappangó heterót. Valaki bántott korábban, ezért fordultam a nők felé. Ezeknek az elméleteknek a velejárója, hogy aztán nem mindig tartják tiszteletben az orientációmat, vagy egyszerűen csak a kérésemet, hogy az irántuk való érdeklődésem hiányában másfelé keressék a boldogságot. Nem mindenki akarja feladni az ideát, hogy “megválthatóak" vagyunk.

Pedig a helyzet egyszerű: nőként a nőket szeretem, hozzájuk vonzódom, és egy nő mellett szeretném leélni életem hátralévő részét. Testileg és lelkileg is a nők érdekelnek, még akkor is, ha hosszú, kiegyenesített hajam van és ki vagyok sminkelve.

A szerző

Szóval a helyzetünk sok szempontból nekünk, lányosabb lányoknak sem egyszerű - bár kinek az? Vigasztaljon minket a tudat, hogy a világunk képes fejlődni, egyre több programot tudok felsorolni, amelyen ismerkedhetünk, barátkozhatunk, új kapcsolatokat teremthetünk. Aki szerencsés, a szerelmet is megtalálhatja. Remélem, hogy az emberiség egyre nyitottabb lesz, és egyre jobban el tud majd vonatkoztatni a sztereotípiáktól, ami alapján elképzel és megítél más embereket.

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Feliratkozás előtt kérünk, olvasd el Adatkezelési tájékoztatónkat