Elena Delle Donne, aki évek óta a WNBA (Észak-amerikai női profi kosárlabda-bajnokság) egyik legmeghatározóbb kosarasa, tavaly jelentette be, hogy eljegyezte barátnőjét, Amandát. „Nem rejtőzködöm tovább”, kommentálta a hírt, idén pedig, a coming out világnapján már így nyilatkozott: „nőt szeretek, nem nagy ügy”.

Elena és Amanda négy év után mondta ki a boldogító igent. A november elején megrende­zett New York-i me­nyeg­zőt a The Knot magazin - ahol még sohasem szerepelt azonos nemű pár tagjai között köttetett nász - az év álomesküvőjének választotta.

Érdemes elolvasni pár részletet az esküvő alkalmából Elenáékkal készített interjúból is:

“Akkor tudtam, hogy szerelmes vagyok, amikor egyik hétvégén haza kellett volna mennem meglátogatni a családomat, de szó szerint képtelen voltam otthagyni Elena házát” - meséli Amanda. “Csak halogattam az indulást és kerestem a kifogásokat, amiért még egy kicsit tovább maradhatnék.

Ilyen erősen még soha nem éreztem előtte, hogy valakit ennyire nem akarok otthagyni.

És hogy ki kérte meg a másik kezét? Mindketten! Amanda volt az első, aki térdre ereszkedett 2016-ban, a Michigan-tónál lévő egyik kutyás strandon. “Elena egyáltalán nem számított a lánykérésre, pont ezért tettem fel ott és akkor a kérdést. Igen, beszéltünk korábban az eljegyzésről és a jövőnkről, de fogalma sem volt, hogy ott, Chicagoban fogom megkérni a kezét. Igazából annyira meglepődött, hogy azt hitte, vicc az egész.” - mondta Amanda. Közben Elena a saját lánykérését tervezte, és végül pár héttel a(z első) boldogító igen kimondása után, a fordított lánykérés is megtörtént.

Amikor a boldog és egészséges házasságra terelődik a szó, Amanda felhozza a legjobb tippet, amivel valaha találkozott ezzel kapcsolatban - és ennek több köze van a gyomrunkhoz, mint az agyunkhoz vagy a szívünkhöz. “Mindig legyen tele a hasunk! Ne engedjük, hogy éhessé és mérgessé váljon a párunk - attól mindig minden csak elromlik!” Bölcs gondolatok!

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Feliratkozás előtt kérünk, olvasd el Adatkezelési tájékoztatónkat

Szerző

Kommentek

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>