Ellen Page az egyre inkább anti-transz nemzetközi légkörben szólalt fel a transz emberek jogaiért. A (többek közt) Junóból ismert leszbikus színésznő felszólalásának apropója a transzneműek jogaival szembeni, egyre növekvő ellenszenv.

A Gay Times magazinnal készített interjúja során tért ki rá, hogy a transz emberek “lemaradnak” a LMBTQ+ közösség többi tagjától. “Rá kell ébrednünk, hogy a közösségünk leginkább perifériára szorult tagjait hagyjuk magukra. Meg kell védenünk transz testvéreinket a személyük irányuló támadásoktól.” - mondta. Page szerint “kegyetlenül” kezelik a transz-problémát.

 

 

 

Amikor azokra az aggodalmakra terelődött a szó, melyek szerint a transznemű nők veszélyt jelentenek a nők számára kialakított helyiségekben, Page kiemelte, hogy a leszbikusokat a múltban is ugyanezekkel a vádakkal támadták.

“Nem mintha lenne bármi új a nap alatt: a leszbikus, meleg és biszexuális emberek ellen régebben is ugyanezeket a vádakat hozták fel, de most ezzel az érveléssel a transz embereket ragadozókként is feltüntetik. Ez egyszerűen felháborító, ezzel elvitatják a transz emberek emberségét és démonizálják őket. Ha figyelembe vesszük, hogy milyen párbeszéd zajlik Nagy-Britanniában, és hogy hogyan kezelik és támadják a transz jogokat az Egyesült Államokban - a helyzet egészen kegyetlen.”

Page hozzátette, hogy meglepő módon nemcsak a konzervatív emberek teljesen tudatlanok az LMBTQ+ problémákkal kapcsolatban: “sok, alapvetően progresszívan gondolkodó, hatalommal rendelkező emberrel találkoztam már, akik elképesztő baromságokat mondtak nekem. Az embereknek fel kell végre ébredniük és utánanézni a dolgoknak.”

Ellen Page interjúja Martina Navratilova megjegyzései után jelent meg.

Az interjú megjelenése előtt, Martina Navratilova leszbikus teniszjátékos beszélt a transzjogi aktivisták “önkényuralmával” kapcsolatos megosztó nézeteiről. Navratilova véleménye a brit Sunday Times február 17-ei számának egyik rovatában jelent meg, melyben a transznemű nők versenysportokban való részvételével kapcsolatos szabályozást támadja. “Hogy leegyszerűsítsük a problémát: egy férfi eldöntheti, hogy mostantól nő lesz. Ha az adott sportszövetség megköveteli, akkor szed egy kis hormont, megnyer mindent, hülyére keresi magát, aztán egyszerűen csak meggondolhatja magát és csinálhat még egy pár gyereket. Ez elképesztő és csalás.”

Navratilova hozzátette: “Azt is utálom, hogy  a transz-aktivisták egyre inkább mindenkit leírnak és megbélyegeznek transzfóbként, akikkel nem egyezik a véleményük. Ez a zsarnokság egy formája. Én viszonylag kemény személyiség vagyok, és képes voltam kiállni magamért Twitteren, de tartok tőle, hogy mások inkább csendben maradnak, mert félnek a megtorlástól.”

Az LMBTQ+ sportszövetségek minden kapcsolatot megszakítottak Navratilovával.

 

Cikkünk forrása, és eredeti nyelvű változata a pinknews.co.uk oldalán olvasható.

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Feliratkozás előtt kérünk, olvasd el Adatkezelési tájékoztatónkat

Szerző