Ismeritek azt a lila ködös, se lát, se hall érzést, amikor bárki bármit mond, teljes mértékben lényegtelen, hiszen ti úgyis jobban tudjátok? Na, ilyen az, ha szerelmes az ember. Ehhez még rakjátok hozzá azt a megkönnyebbülést is, ami akkor szállja meg az embert, amikor már nem kell azon izgulnia, hogy megfelel-e a környezetének azzal, hogy egy pasival él együtt és nagyon boldognak tűnik. Ha mindez megvan, akkor megkapjátok azt az euforikus állapotot, amiben elhatároztuk első hivatalos barátnőmmel, hogy összeházasodunk. Ennek a története az alábbi kisregény.

 

1. fejezet: A coming outtól az oltárig

Négy évig voltam egy kényelmes hetero kapcsolatban a szekrényben, az akkori munkahelyemen viszont megismerkedtem egy lánnyal, aki kilökött onnan. Ártalmatlan flörttel indult a dolog, aztán közös projektünk is lett persze. Telt-múlt az idő és bemondtam az unalmast az akkori kapcsolatomban, összepakoltam és hazaköltöztem. Ekkor még nem volt publikus az új kapcsolat, izgi is volt, hogy senki nem tudja, de apránként adagoltuk, hogy mi igazából együtt vagyunk, először a barátoknak, munkatársaknak, aztán a nagy falatnak: a családomnak.

A házasságunk sztorija egy utazástervezéssel kezdődött Vegasba. Annyit röhögcséltünk azon, hogy ott mi össze is tudnánk házasodni, hogy átcsapott komoly gondolattá, aztán beszereztem egy gyűrűt is biztos, ami biztos.

Magát a jegygyűrűt már együtt néztük ki, természetesen mindkettőnknek a “pasi” változat tetszett. A gyűrűvásárlás rém vicces volt, láttam a néni arcán, ahogy érik benne a kérdés, hogy hol a vőlegény és mindjárt kibukik belőle, de visszafogta magát, miután feldolgozta, hogy nekünk lesz.

Van az a mondás, hogy ne hozz életre szóló döntést amikor mérges vagy, és ne ígérj semmit amikor boldog vagy. A házassági ötletünk pedig csodálatos ötvözése volt ennek a két tiltásnak, de lelövöm a poént, három évvel később vagyunk és már külön utakon, de egy percig nem bánom azt, ahogy az életem alakult.

 

2. fejezet: Ami a filmekből kimarad

Temérdek papírmunkát és engedélyt intéztünk, hogy házasodni tudjunk kint, és itt szeretnék is egy tévhitet eloszlatni: az, hogy Vegasba elmennek szerelmespárocskák, irgalmatlanul berúgnak és másnap egy hotelszobában ébrednek ujjukon egy gyűrűvel, az éjjeli szekrényen pedig képekkel, amiken Elvis épp összeadja őket, az egy nagy hollywoodi kamu. A papírokon kívül csengetni kell adót és illetéket ahhoz, hogy kapjatok egy engedélyt, hogy egyáltalán házasodhassatok Nevada államban. Ezzel az engedéllyel aztán lehet menni Elvishez (nem, minket nem Elvis adott össze) és holtomiglan-holtodiglan. Jó esetben.

Találtunk egy melegházasságra specializálódott kedves, aranyos hölgyet, aki vállalta, hogy összead minket. Vér profi volt, már az e-mailjeiből is kiderült hogy nem ma kezdte. Bedobta a két választható opciót, amik a következőképpen néztek ki:

    1. Csak hivatalos papírmunka: ez tulajdonképpen egy találkozó valahol városhatáron belül (igen, ez így benne volt az e-mailjében), ahol átnézzük a papírokat, feltesz pár kérdést, igen-igen, kész, vége. Ez mellesleg $75.
    2. Szimpla ceremónia: Ez már  tízperces dolog, hoppá! Egy helyi kis kápolnában például. Itt ajánlott egy kis fogadalommal készülni mert arra is van idő ugye, gyűrűcsere, akarom-akarom, kész, vége. Mindez $160.

Tekintve, hogy csak ketten mentünk, megelégedtünk a $75-os verzióval. Nem a pénz miatt, csak nem akartunk se kápolnát se vörös szőnyeget.

Volt még két elintéznivalónk: szükségünk volt egy tanúra és a fentebb említett házassági engedélyre, amit Nevada állam állít ki (60$, ha szeretnétek számolgatni). A házassági engedélyt beszerezni fél napunkba tellett, hiszen a jegyzői iroda nem Vegas közepén van két kaszinó között, hanem a sivatag szélén egy rideg, hivatalos épületben. De sebaj, nagyon ügyesen kitöltöttünk már mindent előre, ezért csak bementünk, perkáltunk és mentünk is vissza.

Tanúnk úgy lett, hogy egy kaszinóban kérdezgettünk részeg embereket, hogy van-e öt percük egy gyors aláírásra. Oké, ez tényleg csak vicc. Igazából megkérdeztük e-mailben az eskető hölgyet, hogy ha ketten megyünk, esetleg tudna-e hozni egy kollégát, aki lesz a tanúnk. Jött a válasz, hogy ilyen nincs a szolgáltatási listáján, de megoldható $30-ért. Hát igen, ez Ámériká, semmi sincs ingyen. Nem mellesleg a tanú, akit hozott, egy fotós volt, nahát, micsoda véletlen. Persze ő is nagyon kedves volt és kaptunk öt képet ingyen, a többi természetesen fizetős.

 

3. fejezet: Vissza a valóságba

Visszatérve kis hazánkba aztán arcon csapott minket a valóság, és elindult a gondolkodás: egyáltalán hordjuk a gyűrűt, tekintve hogy itt hivatalosan nem is vagyunk házasok? Plusz az én családomnak nemhogy megemészteni, lenyelni sem volt ideje azt, hogy meleg vagyok, helyből házas meleg is voltam. Csodálatos. A gyűrű végül maradt, bár kaptam pár “Oooh, összeházasodtatok a barátoddal?” című kérdést, amire felettébb meglepő válasz volt, hogy igazából a barátnőmmel.

A Vegasban kötött házasságok Magyarországon nem érvényesek. A bejegyzett élettársi kapcsolatot tudtuk volna itthon elintézni, de az amerikai papíroktól teljesen függetlenül. Ezt a részt mi kihagytuk, elég volt hogy mi tudjuk, összeházasodtunk. Más európai országokban is, ahol már legális a melegházasság, úgy érvényes csak a papírunk, ha honosíttatjuk.

Van még egy csavar a sztoriban: elválni  szinte lehetetlen. Több helyről kaptam azt a választ, hogy úgysem érvényes itthon, minek izgulok? Köszi, attól még ha csak papíron is, de egy lezárt fejezethez vagyok kötve és ott motoszkál a gondolataim egy eldugott zugában. Tehát ha ilyesmin töritek a fejeteket, tessék kétszer átgondolni azt a részt is hogy ha a holtomiglan-holtodiglan mégsem jön össze, lesznek még bonyodalmak az életben. Persze a lila ködös állapotban kinek jut eszébe ezen gondolkodni?

 

4. fejezet: Tanulság az utókornak

Az életünk folyamatosan arról szól, hogy körülményekhez alkalmazkodunk: van, amikor te alakítod át a körülményeket, van amikor mások döntései miatt kényszerülsz átalakításra, de a változás tuti. A lényeg csak annyi, hogy amikor majd 80 éves leszel, és kérdezgeti egy kisgyerek, hogy a néni milyen izgi dolgokat élt meg, olyan dolgokat tudj rávágni, hogy medvén lovagoltál jeges hegycsúcsokon, vagy például, hogy Vegasban összeházasodtál a csajoddal a húszas éveidben.

Senkinek nem akarom elvenni a reménysugarát, hogy jön a szőke herceg(nő) fehér lovon. Lehet rá várni, de lehet lóra pattani és lovagolni is, mert az sokkal izgibb és nem megy el az élet, miközben a magicre várunk. Aztán ki tudja, lehet, hogy éppen te fogsz belovagolni valaki más életébe.

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Feliratkozás előtt kérünk, olvasd el Adatkezelési tájékoztatónkat

Kommentek

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>