Tegnapi összeállításunkban olyan celebeket mutattunk be, akiknek nagyot szólt a coming outja a sajtóban, vagy csak szimplán fontos, hogy nyíltan vállalják, hogy a nőkhöz (is) vonzódnak. Ma folytatjuk a sort azokkal a csodálatos nőkkel, akik helyettünk is tapossák az utat a társadalmi elfogadottság felé, és akik méltán lehetnek példaképeink nem csak a szakmai sikereik miatt, hanem azért is, mert belső vívódásaik ellenére úgy döntöttek, nyíltan szeretnének élni.

 

Akinek klasszikus értelemben vett coming outja volt: Ellen Page

A Juno című filmmel ismertté vált kanadai színésznő a Human Rights Campaign 2014-es Valentin-napi eseményén mondta ki először nyilvánosan: “meleg vagyok”. Az USA legnagyobb LMBTQ egyenlőségért harcoló civil szervezetének konferenciáján Ellen 8 perces beszédet mondott, amelynek szinte minden mondatát idézhetném, annyira jól kiemelte a bujkálás, a megfelelni vágyás nehézségét és a láthatóság fontosságát.

Személyes kötelezettséget és felelősséget érzek. (...) Éveken át szenvedtem, mert túlságosan féltem előbújni. A lelkem szenvedett, a mentális egészségem szenvedett, az összes kapcsolatom szenvedett. És ma végre itt állok veletek együtt a fájdalom másik oldalán.

Ellen már előbújása előtt LMBTQ aktivista volt, azóta pedig még inkább felemeli a hangját az egyenlőségért és a láthatóságért. Coming outja óta több leszbikus szerepet játszott el, például Julianne Moore partnere volt a Freeheld című filmben, amit producerként is jegyez. 2016-ban pedig Ian Daniellel elindították Gaycation című dokumentumfilm-sorozatukat, amely az LMBTQ közösségeket kutatja fel szerte a világon.

 

Aki ötvenévesen coming outolt: Jodie Foster

A 2013-as Golden Globe díjátadón Jodie Fosternek ítélték az életműdíjat. A zárkózottságáról híres színésznő köszönőbeszédében felvezetett egy vallomást, amelyet, mint mondta, eddig nem volt alkalma nyilvánosságra hozni. Visszafojtott lélegzettel drukkoltak neki a színésztársai (nos hát, itt a várva várt pillanat), mikor végre kimondta: “Én... szingli vagyok.” Az ezt követő nagy nevetés után arról mesélt, hogy az élete eddig coming outok sorozata volt, szép sorban mindenkinek előbújt, akivel összehozta a sors.

Beszédében elmondta, hogy érti a nyilvános előbújás jelentőségét, ám aki 3 éves kora óta úgy él, hogy minden lépését követi a kamera, nagyon sokra tudja tartani azt a kis szegletet, amit magánéletnek még meghagytak neki.

Köszönetet mondott munkatársainak, családjának, barátainak, és nem utolsó sorban élete egyik legmélyebb kötelékének, gyermekei másik szülőjének, volt szerelmének, lelki társának és legjobb barátjának, Cydney Bernardnak.

Jodie Fosterről tulajdonképpen mindenki tudta, hogy leszbikus, még mi is, akik személyesen sosem találkoztunk vele. Az “igazi”, a “hivatalos” coming outig mégis ötvenévesen jutott el.

Jodie 2014-ben feleségül vette szerelmét, Alexandra Hedisont, aki korábban Ellen DeGeneres barátnője volt.

 

Aki egy stand-upban coming outolt: Kristen Stewart

Kristen Jodie Foster lányát alakította a 2002-es Pánikszobában, és magánéletével kapcsolatban nem kevésbé zárkózótt, mint filmbéli anyja. A nemzetközi áttörést az Alkonyat-sorozat hozta meg számára (2008-2012). Akkoriban filmbéli partnerével, Robert Pattinsonnal az életben is egy párt alkottak, azóta viszont inkább nőkkel van kapcsolata. Kristen sosem beszélt a magánéletéről a nyilvánosság előtt, azonban tavaly valami megváltozott benne ezzel kapcsolatban. Rájött, hogy bár a privát szférája csak az övé, olyan szerencsés helyzetben van, hogy segíthet másoknak:

Annyian követték minden lépésem, hogy egyszer csak rájöttem, a magánéletem megnyitása a nyilvánosság felé rajtam kívül sokkal több emberre hatással lehet. Bár szembe kellett mennem a zárkózott énemmel, mindez megéri, ha csak egy embernek is segítek ezzel.

Idén februárban még Trumpnak is beszólt emlékezetesre sikerült Saturday Night Live-beli stand-up coming outjában. A show házigazdájaként nyitó monológjában idézett pár tweetet tőle, amikben az elnök arról postolt, mennyire nem kedveli őt. Utána jött csak az igazi show.

Donald, ha eddig nem kedveltél, akkor talán most még kevésbé fogsz. Az SNL házigazdája vagyok, és NAGGGYON meleg vagyok, haver.

 

Akinek nem volt nehéz dolga: Erika Linder

A svéd androgün modell és színésznő 2011-ben a fiatal Leonardo DiCaprioként robbant be a modellvilágba. Később mind maszkulin, mind feminin, mind uniszex kollekciók arca volt. Színésznőként a kanadai Below Her Mouth-ban debütált a promiszkuis tetőfedő, Dallas szerepében. Erika úgy nyilatkozott, igazából nem volt nagy erőfeszítés a saját coming outja:

Amikor elkezdtem modellkedni, még nem voltam out, önmagam előtt sem. Úgy értem, azt sem tudtam, mi van. Az egyetlen dolog, amit az ügynökségemnek mondtam, hogy “Rendben, ha modell leszek, akkor minden úgy fog történni, ahogy én szeretném. Végig önmagam leszek.” És tulajdonképpen a modellkedés segített előbújni, hisz ebben az iparágban szinte mindenki meleg. Ez elég biztonságot és kényelmet jelentett. Aztán annyi figyelmet kaptam lányoktól, hogy el voltam ájulva. Újra és újra meglepődtem, hogy ez mennyire jó!

 

Aki mindig is felvállalta: Rachel Maddow

A politikai tévékommentátor, showman és író egy 2009-es Charlie Rose interjúban beszélt arról, nehéz volt-e a coming out, és mit tanácsol másoknak:

A coming out önmagunknak, családunknak, barátainkak és mindenki másnak különböző fokú traumát jelent, de mindenkinek az, aki keresztülmegy rajta. Nem, nem volt könnyű. Én kb. 17 éves koromban jöttem rá, hogy leszbikus vagyok, és azt kívánom, bár korábban egyértelmű lett volna. De nagyon örülök, hogy úgy döntöttem, nem sokkal ezután nyíltan felvállalom magam, így a saját rejtőzködésem - ami szerintem borzalmas egy állapot - rendkívül rövid volt. (...) Mindenkinek meg kell találni a számára megfelelő utat, de az biztos, hogy jobb felvállalni magunkat. Mondom ezt a saját életminőségünkre értve és bizony a közösségünk szempontjából is: más LMBTQ+ embereknek sokat segítünk azzal, hogy coming outolunk. Minél több ember vállalja fel önmagát, annál jobb. Ez az egyetlen, amire mindenkit biztatok.

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Szerző

Kommentek

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>