Nekem, mint sokaknak, mindig is nehéz volt leszbikusnak lenni Budapesten. Nehezen találtam meg azokat a tereket, ahol igazán önmagam lehettem, és ha sikerült is ilyen helyekre bukkanni, általában gyorsan bezártak vagy átalakultak. Budapesten továbbra is hiányzik az a biztos pont, amiről tudod, hogy mindig befogad. De vajon külföldön jobb? Több a lehetőség, nagyobb vagy nyíltabb a leszbikus közösség? Nekem, amióta a tanulmányaim Bostonba sodortak, pont egy ilyen jellegű összehasonlításra nyílt alkalmam.

 

Az utcakép

Bostonban az utcán megforduló emberek sokkal sokszínűbbek. Ez igaz a meleg és leszbikus párokra is, akiket rögtön ki lehet szúrni, és nagy gyakorisággal lehet látni az utcán. Az emberek vállalják - és vállalhatják is - a "másságukat", mert emiatt nem fogja atrocitás érni őket. Nyílt és nyugodt a környezet a melegek számára, látunk kézenfogva sétáló párokat, de gyakoriak az egyéb melegségre utaló vizuális jelek is, pl. a frizura vagy a férfiasabb megjelenés nőknél. Budapesten tapasztalatom szerint inkább óvakodik az ember attól, hogy egyénként eltérjen a „normálisnak” tartott kinézettől, vagy hogy a barátnőjével kimutassa az utcán a kapcsolatát, és a coming out a közelibb barátságokra marad. Bostonban viszont az emberek alapvető létezése, megjelenése is egy nyílt coming out: a leszbikus közösség láthatóan él és jól érzi magát  az utcán. Sőt, sok templom vagy magánlakás ablakában is ott lobog a szívárványos zászló. A sokszínűséget tovább növeli, hogy etnikailag is sokfélébbek az emberek, mint otthon: nemcsak melegek és heterók, de feketék, fehérek, ázsiaiak, latinók és latinák sokféle kombinációja jelenik meg. A szivárvány összes színe.

 

Bárok, szórakozóhelyek, bulik

Budapesten gyakran elég sokat kell várni, amíg végre eljön az ideje a következő WOW-nak vagy Ösztrosokknak, és ahogy más qLit-cikkek már megfogalmazták, nincs egy olyan közösségi centrumnak számító hely leszbikusok számára, mint a fiúknak a Why not. Ugyan Bostonban sincs egy hivatalosan csupán leszbikusoknak szóló kávézó vagy bár, de a város egyik negyede, Jamaica Plain, és ott is különösen egy bizonyos kávézó és egy bár/étterem/szórakozóhely, kifejezetten a leszbikus közönségéről ismert. Ezen a környéken rendezik meg a  leszbikus bulik jelentős részét, de szerencsére a város sok más pontját is bejárják a leszbikus és queer bulik. Budapesttől eltérően a queer vagy meleg hívószavakkal meghirdetett bulikon tapasztalataim szerint nem csak fiúkat találunk, hanem igen nagy arányban vannak jelen lányok is. Persze Bostonra is igaz, hogy a fiúknak több lehetőségük van a bulizásra, ismerkedésre. De míg Budapesten ez az előny nagyban hozzájárul a leszbikusok láthatatlanságához, addig Bostonban a melegbulik mindenkinek szólnak: lehetővé teszik - nem elfedik - a leszbikusok jelenlétét.

 

Az LMBTQ+ mozgalom

A nyitottság és az elfogadás okai nyilvánvalóan az amerikai LMBTQ+ mozgalom történetében keresendők, ami lényegesen eltér az otthonitól. Mind a feminizmus, mind az LMBTQ+ mozgalom tekinthető legalábbis részben amerikai eredetűnek. Magyarországra először a 20. század elején a szociáldemokrata mozgalom hozta be a nők jogainak fogalmát. A század elején meglepően sok nő töltött be fontos politikai szerepet, többek között a magyar történelem egyik legbizarabb alakja, a nyíltan leszbikus és mélyen konzervatív Tormay Cécile. Magyarországon a feminizmus elsősorban egy kisebbség jogi küzdelmévé vált, amit a férfiak többsége nyugodtan figyelmen kívül hagyhatott.  Ezzel szemben Amerikában a nők nem jutottak közéleti pozíciókhoz, csak írásban vehettek részt a társadalom életében. Ezért az amerikai feminizmus a kezdettől fogva mélyen filozofikus volt, hogy bebizonyítsa, hogy ha a nők jogilag nem is, de lelkileg és intellektuálisan teljes értékű emberek. A mozgalom filozófiai mélysége vonzó volt a szélesebb értelmiségi körök számára is. A 60-as évekre a feketék civiljogi mozgalmával kialakult egy olyan széles értelmiségi és művészi kör, ami a feketék, a nők és a homoszexuálisok egyenlőségét a társadalom alappillérévé kiáltotta ki. Az állam ugyan sokáig nagy erővel lépett fel ezekkel a mozgalmakkal szemben, de a széleskörű támogatottság mégis azt eredményezte, hogy mára az amerikai nagyvárosokban az emberek többségének nem kérdés, hogy elfogadják-e a melegeket. Magyarországon ez a réteg még mindig meglehetősen szűk, még Budapesten is. Persze azt is látni kell, hogy a New York-i, San Francisco-i és bostoni helyzet korántsem azonos az ország nagy részének a helyzetével. Ennek ellenére, ha Bostont Budapesttel hasonlítjuk össze, eléggé égbekiáltó a különbség.

 

Házasság, gyerekvállalás

Persze ez a fejlődés nem volt akadálymentes: államszövetségi szinten csak 2015-ben vált alapvető joggá a melegek házassága, és a transzneműek, valamint a nem fehér melegek elfogadottsága sose volt olyan nagy, mint a fehér társaiké. A jogi helyzet államról államra más, Massachusetts állam, ahol Boston található, a haladóbb államok közé tartozik. Itt a melegházasság már 2004-től legális. Az azonos nemű párok gyerekvállalásának legnagyobb akadálya is pénzügyi, nem jogi. Mind az örökbefogadás, mind a mesterséges megtermékenyítés nagyon költséges. Ennek furcsa eredménye, hogy meleg párok gyakran fogadnak örökbe más etnikumú, hátrányos helyzetű gyerekeket, amivel gyakran magukra haragítják a családjuk rasszista tagjait. Az iskolákban viszont, Massachusettsben legalábbis, a meleg szülőkkel felnőtt gyerekeket nem rekesztik ki, illetve toleráns a légkör a korán előbújó gyerekekkel szemben is. Diákjaimon keresztül tudom, hogy ez a helyzet szélsőségesen más lehet a többi államban. Ráadásul Trump elnöksége óta sok eredmény veszélybe került.

 

Akkor ezek szerint jobb kint, mint otthon?

Igen. Minden praktikus szempontot összevetve jobb Bostonban élni leszbikusként. Nyíltan vállalhatod önmagad, van bőven neked szóló program, és az ismerkedés is könnyebb, mint Budapesten. Akkor ezek szerint azt  ajánlom, hogy aki tud, menjen ki Amerika nagyobb, felvilágosult városaiba? Nem. Mert bár Bostonban sok a lehetőség és bátran felvállalhatod magad anélkül, hogy megaláztatás érne, a boldog élethez azért az is kell, hogy tényleg megértsenek az emberek, és ez külföldön nem mindig könnyű. De ez már egy másik kérdés, amivel egy következő cikken belül foglalkozunk majd részletesebben.

Borítókép: Szekeres Zsófi

Tetszett? Kövess minket Facebookon!

Kommentek

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>