Túl jó, mert szabad. Az Európai Bizottság Erasmus+ programja keretében egyéves európai önkéntes szolgálatot töltöttem a Sonntags-Club Női* részlegének gyakornokaként. Sokat tanultam ez alatt az idő alatt arról, milyen az élet egy német LMBTQ+ szervezetnél, és hogy milyen Berlinben élni és dolgozni.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy a cikk arról szól, hogy nyugaton minden jobb, vagy arról, hogy az a boldog, akinek a munkája a hobbija, leszögezem, hogy ez az írás egy szubjektív beszámoló. Leginkább a Sonntags-Clubról szól, ami egy több mint 40 éves múltra visszatekintő LMBTQ+ szervezet Berlinben, és ami a legtöbbet adta nekem, amit az önkéntes munka során eddig elérhettem.

Mi is a Sonntags-Club?

Egyedülálló hely Berlinben, és nemcsak évtizedes múltja miatt, hanem mert egy helyen található meg benne sok minden, amire az LMBTQ+ embereknek igényük lehet. Működik itt egy kávézó, ami minden nap 6-kor nyit, emellett teret ad a hely napközben egyéni vagy társas pszichoszociális tanácsadásoknak, a kávézó nyitvatartási idejében pedig önszerveződő csoporttalálkozóknak, amelyek nyitottak, így bárki bármikor csatlakozhat hozzájuk. Hétvégén workshopok, továbbképzések, koncertek és előadások színesítik a programkínálatot, sőt, péntekenként női* estet is tartanak: ilyenkor találkoznak a női csoportok - a szervező csoport, a Handwerkerinnen, vagyis mestermunkát végző nők csoportja és az egészségügyben dolgozó nők csoportja. Ezen a napon a Clubba csak nők léphetnek be, akár a csoporttalálkozókra akár privát találkozókra jönnek. Egyébként heterobarát a hely, és a szomszédban lakók igényeit is figyelembe veszik.

A Sonntags-Clubban fontos a diszkriminációmentesség, a szervezők egymás támogatásán és az LMBTQ+ láthatóságon túl azon dolgoznak, hogy az elfogadás mindenki számára természetes legyen. Talán ezért lehet, hogy a Club létezését a három állandó alkalmazott és több, mint félszáz önkéntes minimális állami támogatás mellett biztosítja.

Egy pici történelem és a név

44 évvel ezelőtt Kelet-Németországban (!) alakult egy társaság Homoszexuális Érdekközösség Berlin néven, aminek létjogosultsága felől nem volt kétsége az alapítóknak: a homoszexuális emancipáció része a sikeres szocializmusnak, csak a felelős személyek ezt még nem tudják. A társaság 1989. november 10-én – a fal leomlása után egy nappal – már Sonntags-Club néven írta hivatalos szabályzatát, és az azóta is közhasznú egyesületként működő információs, tanácsadóközpont és kávézó a berlini LMBTQ+ élet egy különleges színfoltja. A nevet egyébként a ‘80-as évektől használja a Club: vasárnaponként volt a legegyszerűbb üres helyet találni a társaság rendezvényeinek, valamint a név elég semleges ahhoz, hogy jó fedőnév legyen, ami egyszerűbbé tette a terembérlést azokban az időkben is.

Mit adott nekem a Sonntags-Club?

Először is el kell mondanom, hogy a rengeteg program előkészítése folyamatos munkát igényel a szervezőktől, de nem csak a Clubhoz kapcsolódó programok megvalósítása, hanem a nemzetközi és a helyi kapcsolatépítés, a támogató munka és a Clubon kívüli eseményeken való megjelenés is a feladatok közé tartozik. A nonprofit szervezet napi munkájának megismerése, a szervezői és tervezői irodai munkában való részvétel, később a saját antidiszkriminációs projekt vezetése új értelmet adott a szociológus előadói diplomámnak. A feminizmus, gender és LMBTQ+ egyenlőség témák iránti érdeklődésemet akadémiai és civil környezetben egyaránt kiélhettem: hallgattam egyetemi előadókat, beszélgettem szociális munkásokkal és aktivistákkal egyaránt. Részt vettem szervezetek közötti együttműködésben, tréningeken, konferenciákon. Az azonos neműek házasságáról szóló törvényjavaslat elfogadását például a Bundestag Szivárványestjén ünnepeltem, ami hatalmas élmény volt.

Az alkalmi rendezvények mellett egyébként szép és állandó a kínálat a berlini LMBTQ+ szórakozást tekintve. A Schwules Museum* kiállításain és beszélgetésein, pár kocsma FLTI estjén (Frauen Lesben Trans* Inter, vagyis Nők, Leszbikusok, Transz nők/férfiak és Interszexuálisok) való megjelenéstől eltekintve azonban nekem elég volt a Sonntags-Clubban töltött idő. A szexista viccektől és az offenzív heteronormatív kérdésektől mentes munkakörnyzet, a kialakult baráti társaság és a klubban felfedezett teljes biztonság érzete hamar elfeledtette, hogy valaha éltem enélkül a tapasztalat nélkül.

Berlin vs Budapest (nem)

Szándékosan nem hasonlítom össze Berlint Budapesttel, mert ennek csak akkor van értelme, ha komolyan vesszük amit olykor hallani, hogy „Budapest a kis Berlin“ vagy „Budapest olyan, mint Berlin 15 évvel ezelőtt“. Ez ugyanis azt jelentené, hogy rövid időn belül Budapest egy színes, kényelmes, ember- és környezetbarát, gazdag város lesz együttműködő embertársakkal, naprakész programkínálattal, törvénybe foglalt és a gyakorlatban is komolyan vett antidiszkriminációs normákkal és vicces BKV Twitter fiókkal. Jó lenne, ha ezt komolyan lehetne venni,  de az is jó lenne, ha addigra már ezt is túlszárnyalnánk.

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Kommentek

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>