Sokszor nem is olyan ijesztőek a generációk közötti különbségek, mint amilyennek elsőre tűnnek. Paula a nagypapájának coming outolt, a sztorit pedig az ő saját grafikájával illusztráljuk.

Visszakaptam a sálam, újra a nyakamba csimpaszkodva lobogott rajtam a tavaszi napsütésben. A szerelmemnél hagytam, és egy jóbaráton keresztül visszaküldte. Ahogy felfelé tekertem a nagy dombon haza, a szülői ház fele, és szívtam magamba a lány illatát, ami a sálon maradt, úgy elevenedtek fel az emlékek is bennem: a mosolya, a közelsége, szemeink találkozása, a beszélgetéseink, az apró érintések. Még csók sem volt, mégis mintha minden megtörtént volna. Csak tekertem felfelé és a legboldogabb embernek éreztem magam, mert szeretek valakit, szeretem őt. Belélegeztem az illatát újra és újra, gyorsan és mohón, egészen belerészegedve: minden porcikám remegett, ahogy átjárt ez az édes érzet és az a gondolat, hogy egy kis része velem, bennem van most. "Csodálatos!" – Mondta a szívem és úgy dobogott, mint még soha. Hálás voltam és tudtam, hogy ami belőlem jön erős, őszinte és tiszta szándék: lélekből született, természetemből fakadó szerelem. Gyönyörűnek éreztem magam és gyönyörűnek láttam őt is. "Két szép nő szerelme ugyan kit sértene? "– kacagtam belül, és minden olyan könnyűnek tűnt, még a fölfelé tartó, buckákkal teli út is.

***

A nagypapám nagyon mérges volt éppen akkor, mert a szomszéd teljesen kiverte a biztosítékot nála.

– Mégis mit képzel, hogy így követel? Szedje le akkor ő maga az ágakat! – azzal kiviharzott a kertbe becsapva az ajtót maga után. Néma csöndet hagyott ránk, amit csak a kintről behallatszó hangos baltacsapások törtek meg. Tűzifát vágott.

– Lehet, hogy nem ez a legjobb alkalom? Mit fog szólni? – kérdeztem.

Nagymamám, bár vele élt akkor már közel 30 éve, most tanácstalanul nézett rám:

– Talán még ráérsz ezzel.

– De már mindegyikőtök tudja, csak Sándor papa nem. – néztem végig a társaságon: édesanyámon, nagymamámon, testvéreimen.

– Nem tudom, Póla, szerintem ne ma mondd el – mondta kisebbik öcsém.

– Ha engem kérdezel, én is elhalasztanám a dolgot – bólintott egyetértően a másik testvérem.

Mindannyian tudtuk, mennyit köszönhetünk nagypapánknak: apánk helyett apánk volt, pénzzel és sok-sok szeretettel egyengette népes családunk útját az ínségesebb időszakokban, amikből jócskán kijutott. Nem a vérszerinti nagypapánk, de születésünk óta a családunk tagja volt, úgy gondoskodott rólunk, gyerekekről, mintha sajátjai lennénk. Tiszteltük és szerettük, éppen ezért fontos volt nekem a jóváhagyása.

Chelemen Paula grafikája

Bele sem mertem gondolni, hogy mi van, ha mégse fog megérteni. Azt tudtam, hogy látta az Őrült nők ketrecét és tetszett neki a film. Egyébként is sokat olvasott, művelt ember volt Sándor papa, a történelem apróbetűs részeit is ismerte. Mégis valami furcsa idegesség járt át, a gyomrom összeszorult, a kezeim maguktól remegtek, mint nagyobb fellépések előtt szoktak.

Kifakadt belőlem:

Nem bírom már elviselni tovább hogy nem lehetek önmagam a családom minden egyes tagja előtt, hogy titkolóznom kell és miattam nektek is az egyik legszeretettebb ember előtt. Nem bírok tovább várni, soha nem lesz megfelelő alkalom, mert a félelem mindig tartogat majd valami kifogást. Szabadnak születtem, mint minden ember, szabadon szeretnék én is élni,  szívem szerint, felvállalva az érzéseim, gondolataim.

Senki nem szólt semmit. Felálltam hát teljes elszántsággal. Nem tudtam, mi vár rám, úgy lépkedtem előre. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy hogyan is mondjam majd, mi legyen az első szó. Közben kiléptem a bejárati ajtón. Még egy utolsó nagyobb levegővétel, egy utolsó sóhaj hozzá és lent voltam a kertben.

Borús volt az idő, apró cseppekben szemerkélt az eső. Sándor papa hordta a kamrába a szétdarabolt tűzifát. Gondterhes homlokkal járt oda és vissza. Jópárszor elment előttem, míg végül megszólítottam tisztes távolból:

– Szia Papa!

Ő megállt és kérdőn rám nézett.

– Van egy kis időd? Szeretnék mondani valamit – mondtam hangosan. Papa egészen közel jött és a szemembe nézett.

– Jobban vagy, Papa? – kérdeztem.

– Jól vagyok, köszönöm – felelte.

– Csak mondani szeretnék valamit – mondtam gyorsan.

– Mondd csak – szólt és most már feszült köztünk a figyelem.

– Azt szeretném mondani – kezdtem bele nagyon esetlenül és nyögvenyelősen –,  hogy nekem nagyon fontos, hogy tudj róla, hogy én nagyon szerelmes vagyok.

Nyeltem egy nagyot és úgy folytattam:

– Egy nőt szeretek és nővel szeretném megosztani az életem.

Papám szeme elkerekedett:

– Hát ez engem egy cseppet sem érdekel, Pólám. Tudod, azzal élsz, akivel szeretnél. A lényeg, hogy boldog legyél. Akit te szeretni fogsz, azt én is.

Meleg, vidám hangon mondta ezt, és a szája már mosolyra állt. A hatalmas megkönnyebbüléstől már én is nevettem és a nyakába borultam. A szememből potyogtak a könnyek miközben megöleltük egymást. Boldogan mentünk vissza együtt a házba. A többiek gratuláltak és miután elmeséltem nekik a történteket, Nagymama egy nagy puszit adott Papa homlokára:

– Milyen csupaszív az én kis Nagyapóm!

Chelemen Paula

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Feliratkozás előtt kérünk, olvasd el Adatkezelési tájékoztatónkat

Szerző

 

Kommentek

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>